Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Navracsics Tibor: A tervezettnél is több pénz kell védekezésre

Az árvízi védekezésre valószínűleg több pénzt kell fordítani a tervezetnél, az időjárási előrejelzések ugyanis azt valószínűsítik, hogy lesz utánpótlása a víznek - mondta Navracsics Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóecsegen.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter az árvíz miatt látogatott a borsodi térségbe, Sajóecsegre, ahol úgy fogalmazott: az előrejelzések alapján úgy tűnik, hogy "utánpótlásra van szükség".

Ha nő a baj, nőni kell a támogatásnak is - mondta, miközben a zuhogó esőben, gumicsizmában, esőkabátban megtekintette a községet, amelyet másfél hete még a Sajó áradata fenyegetett elöntéssel, és amelyre homokzsákok százai emlékeztettek még most is.

A kormány hétfőn döntött arról, hogy 1,5 milliárd forintra emeli az árvízi védekezésre szánt összeget, amely korábban 800 millió forint volt.

Navracsics Tibor az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: a károsult családok megsegítéséről akkor dönthetnek majd, ha hozzávetőleges adataik lesznek a károk összegéről.

Hozzátette: a vis major keret megemelése azért tűnt már tegnap is lényegesnek, mert látni lehetet, hogy az önkormányzatoknak további segítségre van szükségük, részben a védművek megerősítésére és az ár levonulása utáni kárelhárításra.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×