Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

A tatai edzőtábor volt vezetőjét 50 milliós károkozással vádolják

A Tatai Edzőtábor volt vezetőjét, Orbán Istvánt 50 millió forintot meghaladó összegű károkozással, vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel, sikkasztással és csalással vádolja a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség - közölte a szervezet sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Orbán István a vád szerint a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézetnek (NUSI) okozott kárt, az ügyészség a vádiratot a napokban benyújtotta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságnak. A további gyanúsítottak közül egy embernél bizonyítottság hiányában, míg hat esetben megrovás alkalmazásával szüntette meg a főügyészség a nyomozást - tette hozzá Miskolczi Ivett.

A tábor volt vezetője, Orbán István az MSZP Komárom-Esztergom megyei alelnöke volt. 2008 szeptemberében vették őrizetbe, 2009. március végén mondott le a tatai képviselő-testületi mandátumáról. Akkori nyilatkozatában ártatlannak vallotta magát, és közölte, hogy az előzetes letartóztatása óta összegyűlt képviselői tiszteletdíját a tatai sport támogatására ajánlja fel.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint egy névtelen feljelentő indította el az eljárást, melyben kiderült, hogy Orbán István saját célra vette igénybe és használta az edzőtábor eszközeit, járműveit, illetve a konyhai szolgáltatást. Barátainak, ismerőseinek biztosított kedvezményes vagy ingyenes étkezést és szállást.

A rendőrség szerint tanúvallomások és hangfelvételek bizonyítják, hogy Orbán pénzt kért és fogadott el azoktól a vállalkozóktól, akikkel a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet budapesti központja megbízási szerződést kötött az edzőtábor beruházásainak elvégzésére. Ilyen munka volt a létesítmény bejárata előtti szobor felállítása, melyet Gyurcsány Ferenc avatott fel.

Előfordult, hogy készpénz helyett klímaberendezést kért otthonába és a táborban üzemelő büfé tulajdonosától a működés fejében ingyenes ellátást várt el maga, barátai és ismerősei számára. A vádlott az edzőtábor nevére nagy értékű eszközöket vásároltatott, melyeket később fiától foglalt le a rendőrség.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×