Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kötcse: fideszes politikusok és a párthoz közel álló értelmiségiek tanácskoztak

"Új kezdet" címmel, hetedik alkalommal tanácskoztak vasárnap a Somogy megyei Kötcsén a fideszes politikusok és a párthoz közel álló értelmiségiek - olvasható a fidesz.hu-n.

A portál tudósítása szerint Granasztói György történész az előadásában hangsúlyozta: a mostani választáson nyilvánvaló győzelem született demokratikus keretek között. A 20 éves folyamat, a felemás rendszerváltozás befejeződött és forradalmi esély nyílt a nemzeti egyetértés megteremtésére.

Reményét fejezte ki, hogy az elmúlt 20 évben zajló "szellemi polgárháború" befejeződött - vagy nagyon csökkentett formában folytatódik -, és esély van arra, hogy példamutató építkezés kezdődjön, helyre álljon a "politikum". A kétharmad üzenete az, hogy az emberek egységet akarnak - fogalmazott.

Lánczi András filozófus a nép, a legitimáció, és a kormányzás összefüggéseiről beszélt. "A nép jóléte a legfőbb törvény" - idézte Cicero szavait és emlékeztetett arra: mindig vitatott, hogy mi tekinthető közügynek.

Véleménye szerint az elmúlt 20 év egyik ellentmondása a hatékonyság és a legitimitás közti feszültség. Azért veszített a baloldal ilyen csúfosan, mert nagyon komolyan vette, hogy ők hatékonyak akarnak lenni, de közben elherdálták rendelkezésükre álló legitimitás maradékát is. A hatékonyság és legitimitás ollója oly mértékben szétnyílt, hogy végül erkölcsi kérdéssé egyszerűsödött le a mai politika - mondta a filozófus.

Tellér Gyula szociológus előadásában kifejtette: az 1990-es első szabad választásokon a kormányzati, és vele az intézményalakítási hatalom a rendszerváltó polgári kormány kezébe került, viszont minden más hatalom a régi rend uralkodó osztályának a kezében maradt: a sajtó, a közvélemény befolyásolásának hatalma, az "eszmék termelésének" intézményei, maguk, a termelő eszközök, az igazgatás intézményei.

Hozzátette: a régi hatalmat segítette a négy évtized szocializmusa által az emberek fejébe plántált ítélkező, mozgósító képzet.

Mint mondta, az elmúlt két évtizedben az igazi harc a szavazatokért folyt, az ígéretek az ellenfél túllicitálását szolgálták, kevésbé az igazságot és a teljesíthetőséget. Úgy látja: a politikai erők "élet-halál harca", a szavazatszerző ígéretlicit, a külső források stabilizációs célú bevonása, az alacsony gazdasági teljesítmény, a mindezt átható mentális struktúrák egyetlen rendszerré álltak össze az elmúlt két évtizedben. Tellér Gyula szerint Orbán Viktor e rendszer szavazók általi leváltásáról beszélt. Egyénelvű rendszer helyett közösségelvű rendszer kell - hangsúlyozta a szociológus.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×