Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Az MSZP Wieszt János párttagságának felfüggesztését kezdeményezi

Wieszt János párttagságának felfüggesztését kezdeményezi az MSZP országos és budapesti elnöksége. A testületek egyben arra is felszólítják vesztegetési ügybe keveredett XI. kerületi szocialista frakcióvezetőt, hogy mondjon le önkormányzati mandátumairól.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Burány Sándor, a párt budapesti szervezetének elnöke közleményében azt írta: az MSZP szükségesnek tartja, hogy Wieszt János a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is meggyőzően tisztázza magát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya múlt csütörtökön vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást, miután a Fidesz XI. kerületi szervezete egy titokban készült videofelvétel alapján hatalommal való visszaélés miatt feljelentette Wieszt Jánost. A 2007-ben készült felvételen - amelyen egy önkormányzati üzlethelyiség értékesítéséről van szó - annyi látható, hogy a politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának elnöke is, egy borítékot vesz át.

Az eddigi információk szerint a politikus több mint 2 millió forint kenőpénzt fogadott el, de Wieszt János tagadja az állítást.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×