Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Orbán Viktor előterjesztette a nemzeti együttműködés nyilatkozatát

Véghez fogom vinni, amivel az emberek megbíztak, nagy horderejű és mélyreható változások lesznek Magyarországon - mondta Orbán Viktor, felkért miniszterelnökként a Parlamentben tartott első beszédében. A Fidesz elnöke felolvasta azt a politikai nyilatkozattervezetet, amelyet a parlament elé terjesztett a Nemzeti Együttműködésről.

Orbán Viktor beszéde elején kiemelte: nem először áll itt, nem először vállalkozik kormányalakításra.

Tudom mit vár az ország, és azt véghez fogom vinni - fogalmazott. Hozzátette: küzdelemre vállalkozik, amelyben nagy erőkkel találja magát majd szembe, de őt az akadályok nem térítik el.

A leendő kormányfő köszönetet mondott a választóknak, aki sok csalódás ellenére kitartottak a demokrácia mellett, és soha nem látott összefogással kiálltak a nemzeti egységért.

A Fidesz elnöke felolvasta a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, amelyben egyebek mellett azt hangsúlyozta: Magyarország visszaszerezte önrendelkezési jogát.

Az önrendelkezésért vívott küzdelem 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez - áll a nyilatkozatban.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait.

Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai.  Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat - idézte Orbán Viktor a dokumentum szövegét.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×