Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Orbán Viktor: Első az elszámoltatás

Orbán Viktor szerint forradalmi Országgyűlés lesz a következő. A Fidesz elnöke erről csütörtökön, Székesfehérváron beszélt, mikor átvette képviselői megbízólevelét.

A következő Országgyűlés más lesz, mint az eddigiek - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Székesfehérváron helyi médiumoknak - köztük a Fehérvár Médiacentrumnak -, amikor a megye hét választókerületében egyéni képviselőként, illetve listáról az Országgyűlésbe jutott Fejér megyei képviselőkkel közösen, a Megyeházán átvette képviselői megbízólevelét.

"Ez egy forradalmi országgyűlés, ne beszéljünk mellé, olyan felhatalmazást adtak a választópolgárok a választásokon győztes politikai közösségnek, amellyel Magyarország életét jelentős mértékben meg lehet változtatni. Ezt a felhatalmazást nem balesetszerűen adták az emberek, hanem előre megfontolt szándékkal, két választási körben, jól megerősítve másodjára az első körben meghozott döntésüket, mert Magyarországon mindenki úgy érzi, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább, radikális, mélyreható változásokra van szükség" - fogalmazott.

A felálló kormány előtt álló feladatokról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: először is megtörténik az elszámoltatás, hogy világos legyen: Magyarországon soha többé felelősségvállalás nélkül egyetlen vezető sem végezheti a dolgát.

Utána pedig a leendő miniszterelnök szerint vissza fogják rántani Magyarországot annak a szakadéknak a széléről, amely felé közelít, s amely gazdasági vészhelyzet formáját ölti.

Orbán Viktor szerint gyors és azonnali intézkedésekre lesz szükség. "Egy új kormányzati rendszer épül fel, az egész politika reformja megvalósul: kevesebb képviselő lesz a parlamentben, feleannyi az önkormányzatokban, egyszerűbb, élhetőbb közélet Magyarországon, polgárbarátabb közigazgatás. Ha ez megvan, utána fel fogjuk építeni ennek a nemzeti együttműködés rendszerének a pénzügyi, rendszerét, közoktatási és a közegészségügyi rendszerét is. Lesz munkánk a következő négy évben, de hát végül is ezt akartuk, hogy sok munkánk legyen" - jelentette ki.

A leendő miniszterelnök egyebek között arról is szólt, hogy már az első törvénycsomagban igazságot szolgáltatnak mindenkinek, akinek lehet, köztük a 2006. október 23-i rendőri brutalitás sértettjeinek, továbbá a 2006. augusztus 20-i vihar miatt tragikusan végződő tűzijáték sérültjeinek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×