Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Illés Zoltán: nagyobb jelentősége lesz a természet- és környezetvédelemnek

A környezet- és természetvédelemért, valamint a vízügyekért felelős leendő politikai államtitkár szerint az új kormányzati rendszerben felértékelődik a környezetvédelem ügye. Illés Zoltán elmondta, a döntéseket a miniszter hozza majd meg, az ügyeket a politikai államtitkár és három helyettese készíti majd elő.

A jelenlegi környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint az LMP is bírálta, hogy az Orbán-kormányban nem lesz önálló zöldtárca.

A környezet- és természetvédelemért, valamint a vízügyekért felelős leendő politikai államtitkár nem kritikaként fogja fel ezeket a véleményeket, hanem úgy, hogy a környzetvédelmet a fontos témák közé sorolják a következő parlament ellenzéki pártjai.

A korábbi szocialista kormányokhoz képest sokkal ésszerűbb, hogy egyetlen tárcához tartozik a természeti erőforrások: a víz, a levegő, a talaj és az erdők kérdésköre - jelentette ki Illés Zoltán.  A  politikai államtitkár úgy látja, most lehetőségük lesz önálló, hatékonyabb munkára a vidékfejlesztési tárcánál.

Hangsúlyozta, hogy a vidékfejlesztési minisztérium önállósága mellett a jelentősége is nagyobb lesz, hiszen ide tartoznak majd például a bányakapitányságok, és olyan fontos részterületek, mint az élelmiszeripar, a  természet- és környezetvédelem, illetve a vízügy.

Illés Zoltán elmondta: habár a tárcánál a különböző kérdésekben a miniszter dönt majd, a határozatok előkészítését a szakmai szintet képviselő helyettes államtitkárok végzik, és fölöttük, a tárcavezető helyetteseként áll a politikai államtitkár.

Személyi kérdésekről egyelőre nem nyilatkozott Illés Zoltán, jóllehet a fejében már kész a névsor, de, miként közölte: a kinevezésekkel megvárja a minisztériumnál az átadás-átvételt.
Erre május végéig várni kell - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Felszálltak a román F-16-ok a drónok ellen

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - közölte szombat este az Agerpres hírügynökség Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter bejelentése alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×