Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Lendvai Ildikó nem kíván parlamenti alelnök lenni

Lendvai Ildikó, azt követően, hogy megválik az MSZP-ben betöltött pártelnöki tisztségétől, nem kíván sem a frakcióvezetésben, sem az Országgyűlés vezetésében tisztséget betölteni.

Lendvai Ildikó aláhúzta: nem pályázik az MSZP-nek járó parlamenti alelnöki posztra.

Az indokokról szólva azt hangsúlyozta, úgy érzi, nem lenne elegáns megoldás, ha az MSZP vezetői posztjától megválva "átülne" a szocialistáknak járó legmagasabb közjogi tisztségbe.

A parlamenti munkában és a politikában természetesen részt kívánok venni a jövőben - fűzte hozzá.

Lendvai Ildikó elmondta, hogy hétfői ülésén az MSZP parlamenti képviselőcsoportja frakcióvezetőt választ, erre a tisztségre Mesterházy Attilát javasolja az elnökség.

A leköszönő pártelnök hozzátette, hogy a frakció jövő hétfőn dönt a frakcióvezető-helyettesek személyéről, valamint a parlamenti alelnöki és az országgyűlési jegyzői posztra javasolt személyekről.

Az 59 fős MSZP-frakció hétfői alakuló ülésén a tervek szerint megválasztja vezetőjét és dönt a szervezeti és működési szabályzatáról is. Lendvai Ildikó az MSZP június eleji kongresszusáig marad a párt elnöke, itt választanak majd helyettes új vezetőt. Korábban a sajtóban több olyan hír is megjelent, hogy ha az MSZP kap parlamenti alelnöki tisztséget, akkor arra Lendvai Ildikót jelölné a frakció.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×