Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Demszky: az ingyenebédet is fizetnie kell valakinek

Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester szerint furcsa, hogy az a Horváth Csaba (MSZP) beszél a BKV ingyenességről, aki néhány hónapja kormánybiztosként még az inflációkövető tarifákról írt alá szerződést a fővárossal.

"Ingyenebéd természetesen nincs, mindig ki kell mondani, hogy ki fizet azok helyett, akiknek díjmentes egy szolgáltatás" - mondta a városvezető az MTI-nek vasárnap adott nyilatkozatában, arra utalva, hogy a szocialista politikus pártja majálisán szombaton azt mondta, 2013-ig díjmentessé tennék a közösségi közlekedést Budapesten.

Demszky Gábor - akit szabadságán ért utol az MTI - közölte, annyiban ért egyet Horváth Csabával, hogy dugódíjra néhány éven belül Budapesten is szükség lesz, és a bevételek egy részét a közösségi közlekedésre kell fordítani. Jelezte: erről már másfél éve koncepciót is elfogadott a főpolgármesteri kabinet.

Elmondta, Budapesten kívül több nagyváros elemzi London, Stockholm és Milánó tapasztalatait, és hamarosan több európai városban csökkentik a dugódíjjal a zsúfoltságot.

Hozzátette: olyan példáról azonban nem tud, ahol a dugódíj bevételéből ingyenessé lehetne tenni a tömegközlekedést. Demszky szerint ehhez ugyanis "olyan brutális behajtási díjra lenne szükség, amely alapvetően kérdőjelezné meg a rendszer működőképességét", továbbá igazságtalan is lenne az autósokkal szemben.

Jelezte ugyanakkor, hogy a behajtási rendszer bevételeiből a közösségi és a kerékpáros-közlekedés, valamint a parkolás fejlesztésére érdemes elsősorban fordítani.

Közölte, kész koncepciót kíván letenni a következő városvezetés asztalára, hogy szabadon eldönthessék, bevezetik-e a dugódíjat. "Kár lenne egy előrehozott főpolgármesteri kampány kedvéért komolytalanná tenni ezt a nagyon is fontos kezdeményezést" - jegyezte meg.

Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt pártja majálisán, a Városligetben jelentette be, hogy 2013-ig díjmentessé tennék a közösségi közlekedést Budapesten.

A városházi politikus, aki az MSZP parlamenti képviselője is, azt mondta: a díjmentes közösségi közlekedést azok vehetnék igénybe, akik legalább négy éve állandó budapesti lakosok, vagy diákként a fővárosban tanulnak.

A szocialista politikus szerint a díjmentesség bevezetését egyebek mellett a parkolási díjbevételekből, valamint környezetvédelmi zöldzónák használatából lehetne finanszírozni.

Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi Fidesz-frakció sajtófőnöke erre úgy reagált: ilyen "marhaságot" utoljára Horn Gyula miniszterelnök mondott, amikor a nyugdíjasoknak ingyen repülőjegyet ígért.

A Fidesz emlékeztette a szocialista politikust arra, alig egy hónapja állapodott meg Bajnai Gordon miniszterelnök és a főpolgármester, hogy az állam pénzügyi támogatást nyújt a fővárosnak, cserébe a közgyűlés az inflációval megegyező mértékben emeli évente a BKV-jegyek árait.

A VEKE szerint a tömegközlekedés csődjét okozná a javaslat. Az egyesület szerint a BKV ingyenessé tételével összesen 68 milliárd forint esne ki, ez a közlekedési társaság 130 milliárd forintos költségvetésének több mint a fele. Ez pedig a BKV azonnali csődjét, a budapesti tömegközlekedés összeomlását jelentené.

Nyáry Krisztián, a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-nek a "dugódíjról" szólva vasárnap emlékeztetett arra, hogy a főpolgármesteri kabinet 2007 és 2009 között több alkalommal tárgyalt a fővárosi személyforgalmi behajtási díj (dugódíj) bevezetésének előkészítéséről.

Közölte, a 2012 után bevezethető rendszer célja a forgalmi torlódások csökkentése, a budapesti levegőminőség javítása, és közösségi és kerékpáros-közlekedés előnyben részesítése.

Elmondta, a dugódíjnak sok formája létezik a világon; van, ahol kizárólag bevételszerzési céllal vezették be, más városokban a behajtás korlátozása, a belváros tehermentesítése, a levegő minőségének javítása a cél. A főpolgármesteri kabinet döntött arról, hogy a budapesti modellnek az utóbbin kell alapulnia, nem nyereséges, hanem csak önfenntartó rendszert szeretnének.

A szakértők egyzónás és többzónás modellt is vizsgáltak: az M0-s gyűrűn, a Hungária körúton és a Nagykörúton belül is kialakítható a behajtási zóna.

Az előzetes becslések szerint a kamerarendszerrel működő behajtási zóna kialakítása 39 milliárd forintba kerülne, amely azonban két év alatt megtérülne a befolyó díjakból. A javaslat értelmében a behajtási díj a mindenkori BKV-jegy árával állna arányban, amely azonban a gépkocsi környezetvédelmi besorolásától és napszaktól függően is változna.

Címlapról ajánljuk

Felszálltak a román F-16-ok a drónok ellen

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - közölte szombat este az Agerpres hírügynökség Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter bejelentése alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×