Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Nagy jövés-menés az Országgyűlésben

Több volt és jelenlegi miniszter, valamint államtitkár is kiesik a parlamentből a következő négy évre, annak következményeképpen, hogy az eddigi 188 fős szocialista frakció 59 fősre csökken. A Fidesz és a KDNP százzal növelte képviselőinek a számát, jóllehet a kereszténydemokraták vélhetően külön képviselőcsoportot alakítanak.

A májusban leköszönő kormány több tagja sem került be az új Országgyűlésbe. Nem lesz még képviselő sem Juhász Gábor titkosszolgálati miniszter, Csizmár Gábor a társadalompolitikai miniszter államtitkára, Arató Gergely oktatási, Avarkeszi Dezső igazságügyi, Korózs Lajos szociális, valamint Teleki László romaügyi államtitkár.

Búcsúzik az MSZP több emblematikus alakja is: a betegséggel küzdő Horn Gyula volt kormányfő, Katona Béla jelenlegi-, Gál Zoltán egykori házelnök, Suchman Tamás volt privatizációs miniszter és államtitkár. Õk a rendszerváltozás óta tagjai voltak az Országgyűlésnek. 16 év után fejezi be parlamenti pályafutását Baráth Etele volt EU-miniszter, Csiha Judit az alkotmányügyi bizottság elnöke, Donáth László, Keller László volt államtitkár, Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter, az egészségügyi bizottság elnöke, Molnár Gyula újbudai polgármester és Tóth András volt államtitkár.

Távozik még Gál J. Zoltán egykori kormányszóvivő, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes, Jánosi György volt sportminiszter, Keleti György egykori honvédelmi miniszter, Szabó Zoltán az oktatási bizottság elnöke és az MSZP-frakcióból vonul nyugdíjba Mécs Imre is, aki korábban 16 évig szabad demokrata képviselő volt.

Mindez kisebb részben annak köszönhetően, hogy többen nem vállaltak újabb képviselői ciklust, többen viszont maradtak volna az Országgyűlésben, de a szocialista párt rossz szereplése miatt ez nem sikerült. Míg 2006 óta 188 képviselője volt az MSZP-nek, a következő négy évben mindössze 59 mandátumot szereztek.

Százzal nőtt a Fidesz-KDNP frakciószövetség képviselőinek a száma. Lényegében a teljes eddigi frakció megmaradt, sőt, visszakerült az Országgyűlésbe az az Arnóth Sándor is, aki korábban egy durva és sértő bekiabálás miatt lemondott a mandátumáról. Nem lesz viszont tagja a Fidesz-frakciónak Molnár Oszkár, aki független képviselőként jutott be az Országgyűlésbe, egyelőre nem tudni, hogy csatlakozik-e a Jobbik frakciójához.

A radikális pártnak 47 képviselője lehet bekerült a parlamentbe a Jobbik teljes vezetése, olyan ismertté vált politikusok, mint Vona Gábor, Novák Előd, Pörzse Sándor, Gyenes Géza, Szabó Gábor és Balczó Zoltán. Utóbbi lemond európai parlamenti mandátumáról és hazajön, Morvai Krisztina viszont marad Brüsszelben és Strasbourgban.

A maradék 16 mandátumot az LMP kapja. Az ökopárt képviselőjeként hallatja majd a hangját Schiffer András, Jávor Benedek, Kukorelly Endre, Ivád polgármestere Ivády Gábor, és bár korábban azt mondta, csak a kampányban vesz részt, végül elcsábult és politikus lett Karácsony Gergelyből, a Medián korábbi kutatási igazgatójából.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×