Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Lassabban fogy a magyar, mint korábban

Jó hír, hogy az év első két hónapjában csökkent hazánkban a népesség természetes fogyásának üteme - mondta el az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója. Jelenleg 10 millió 9 ezer Magyarország lélekszáma. A gyarapodás attól függ, hogy a hetvenes évek középén született párok nem halogatják-e túl sokáig a gyermekvállalást - tette hozzá a demográfus.

Továbbra is fogyatkozik a hazai népesség, de már nem olyan ütemben, mint korábban. A január elsejei 10 millió 13 ezres lélekszám február végére négyezerrel csökkent - közölte Kamarás Ferenc a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója, aki hozzátette: habár a születésszám mérséklődik, ennél kevesebb a halálozás, így a népességcsökkenés is lelassult.

Figyelembe kell venni, hogy ezek előzetes adatok, mert még a tavalyi eredmények sem véglegesek. Számokra lebontva ez úgy néz ki, hogy január-februárban 15 369 gyermek született, ami 2,5 százalékos visszaesést jelent. Viszont az év első két hónapjában több mint ezerhatszázzal 6,8 százalékkal kevesebb a korábbi adatnál - tájékoztatott a demográfus.

A szakember közölte: a mai harmincas éveiben járók negyven százaléka gyermektelen, valószínűleg mindannyian akarnak gyermeket, de félő, hogy a halogatás miatt kifutnak az időből. Így nem lesz annyi utódjuk, amennyit eredetileg terveztek - fűzte hozzá.

Amellett, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot, a tavalyi csökkenéshez képest újabb tizenhét százalékkal kevesebben kötik össze az életüket törvényesen. Ennek oka szintén lehet a halogatás, de inkább az, hogy az élettársi kapcsolat egyre nagyobb konkurenciát jelent. Utóbbira még nincsenek pontos adatok, erről majd a közelgő népszámlálás után tudhatunk meg többet - közölte a demográfus.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×