Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A Fidesz nem szüntetné meg a kerületek önállóságát

A Fidesz sem akarja megszünteti a budapesti kerületek önállóságát - közölte a párt fővárosi frakciójának sajtófőnöke vasárnap, arra reagálva, hogy a budapesti szocialisták szerint csak akkor maradnának önállóak a kerületek, ha a választók megakadályozzák a Fidesz kétharmadát.

Szűcs-Somlyó Mária sajtófőnök azt mondta: az MSZP újra elővette a "retorikai trükközést", hiszen Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője az elmúlt héten a közszolgálati televízióban már elmondta, hogy a Fidesz sem akarja megszüntetni a kerületek önállóságát.

Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke Újbuda polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján vasárnap azokra a sajtóhírekre reagált, melyek szerint a Fidesz meg akarja szüntetni Budapesten a kerületeket.

Molnár Gyula, aki egyben a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke, a tájékoztatón azt mondta: hét önkormányzati szervezet korábban már megállapodott a kormánnyal arról, hogy milyen ütemben, milyen lépéseket kellene tenni az önkormányzati reform megvalósításánál. E szerint először a hatásköröket, majd a finanszírozást kellene újragondolni, és csak a harmadik a sorban a struktúra átalakítása.

Címlapról ajánljuk
A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

Időközi önkormányzati választást tartanak október 18-án, vasárnap Püspökladány 7-es számú egyéni választókerületében. A tét a képviselő-testületi többség megszerzése, a voksolás politikai érdekessége pedig, hogy a Munkáspárt aspiránsa is megküzd a mandátumért a hivatalosan függetlenként induló, de egyértelmű politikai kötődéssel rendelkező jelöltekkel.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×