Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Pokorni: közel kétszázra csökkenhet az országgyűlési képviselők száma

Pokorni Zoltán közlése szerint várhatóan mintegy kétszáz főre csökkenhet az országgyűlési képviselők száma. A Fidesz-alelnöke erről csütörtökön az ATV Jam című műsorában beszélt, a létszámcsökkentés megvalósításának részleteiről pedig egy nappal korábbi tévéinterjújában azt mondta: reméli az lesz az elfogadott verzió, hogy megmarad a jelenlegi választási rendszer, azaz a jövőben is lesznek egyéni választókerületek és listák is.

A Fidesz alelnöke az ATV-ben arra az újságírói kérdésre, hogy a tervezett átalakítás kapcsán nem lesz-e "berzenkedés", azt válaszolta: az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásakor az egyik szempont volt, hogy ki hogyan viszonyul a kisebb parlamenthez. Senkit nem fog meglepetés érni - mondta Pokorni Zoltán.

A fideszes politikus a részletekről korábban a TV2 Mokka című műsorában kifejtette: méltányos megoldásra kell törekedni. Mint mondta, a legegyszerűbbnek az tűnhet, és reméli ez lesz az elfogadott verzió, hogy a jelenlegi rendszert megőrzik, azaz van lista és egyéni képviselő is, de megfelezik a számokat. Pokorni Zoltán a lista megmaradását pártolja, mert szerinte nem lenne helyes a kispártok helyzetét lehetetlenné tenni, vagy megakadályozni új formációk létrejöttét. Hozzátette: technikailag ez egyszerű javaslat.

A Fidesz alelnöke igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ez az első javaslat lenne-e, amit a kétharmad megszerzése esetén benyújtanának.

Az önkormányzati képviselők számáról azt mondta, hogy azt a jelenlegi közel 35 ezerről szintén a felére csökkentenék.

Közlése szerint aránylag egyszerű javaslatot terveznek itt is, megtartanák a listás és az egyéni jelöltek rendszerét is.

Pokorni Zoltán szerint a vázoltak a bürokráciát csökkentő intézkedések lennének. Jelenleg 3,5 millióan dolgoznak Magyarországon, nagyrészük közalkalmazott, köztisztviselő; ez így biztosan nem tartható fenn - indokolta a terveket.

Az alelnök egy másik kérdésre azt válaszolta, úgy gondolja, meglesz a kétharmados többsége a Fidesz-KDNP-nek, és nem számolnak egy egyéni képviselői hely elvesztésével sem.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×