Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Négypárti Országgyűlést jeleznek a közvélemény-kutatók

Az országos televíziók 19 órakor közreadták a közvélemény-kutatóknak a választás napján készített felméréseinek eredményeit, amelyet az InfoRádió foglal össze. Közben az Országos Választási Iroda (OVI) meghosszabbította a kampánycsendet.

A Nézőpont Intézetnek a választás napján országos reprezentatív mintán készült telefonos felmérése alapján várhatóan négypárti lesz a parlament. A Fidesz 54 százalékot ért el, a második helyezett az MSZP lett 20 százalékkal, a Jobbik pedig 17 százalékkal csak a harmadik. A felmérés alapján az MDF nem, az LMP azonban bejut a magyar országgyűlésbe. Így eldőlni látszik mind az MSZP-Jobbik, mind az MDF-LMP párharc. A felmérés eredményei a várható listás eredményeknek feleltethetőek meg, a parlamenti mandátummegoszlás ebből még nem vezethető le.

A Szonda Ipsos gyorsbecslése szerint a szavazatok Fidesz: 57, az MSZP 19, a Jobbik 15, az LMP 5,5, az MDF 3 százalékát érte el. Az első fordulóban a Fidesz 237 mandátumot már megszerez, az MSZP 28-at, a Jobbik 22-őt, az LMP pedig 4-et.

A Medián felmérése szerint - amely 62 százalékos részvétel mellett azt prognosztizálta az eredményeket - a Fidesz a szavazatok 55 százalékát szerzi meg. Az MSZP 19 százalékot, a Jobbik 17 százalékot, az LMP 6 százalékot ér el. Az MDF 2 százalékot szerez és nem lesz a következő Országgyűlés résztvevője - ismertették a felmérés eredményét az RTL Klub műsorában.

A Századvég Alapítvány felmérésének eredményét az MTI ismertette. Eszerint  a legtöbb képviselőt - szám szerint 260-at - a Fidesz-KDNP küldhet az Országgyűlésbe. Ezzel szűken bár, de meglesz az ellenzéki pártszövetség kétharmados többsége.

A kutatás szerint erősorrendben az MSZP-frakció lesz a második, 66 fővel.

A Jobbik 47 mandátumot tudhat magáénak. A Lehet Más a Politika (LMP), amely éppen eléri az öt százalékos parlamentbe kerülési küszöböt, 13 parlamenti széket foglalhat el.

A Századvég felmérése szerint a választók nem juttatják be az új összetételű parlamentbe az MDF-et és az SZDSZ-t, így ez a két rendszerváltó párt kiesik az Országgyűlésből.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×