Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Orbán Viktor: Hétfőn elkezdődik a változás

Orbán Viktor szerint a történelem megtette a magáét, most "rajtunk a sor, hogy cselekedjünk, ítéljünk jó és rossz felett, vagyis válasszunk". A Fidesz elnöke pártja csütörtöki fővárosi kampányzáró rendezvényén azt mondta: annak tudatában kell választani, hogy vasárnap több minden dől el, mint egy egyszerű választásnál szokott.

Még 62 óra és eljön az igazság pillanata - kezdte beszédét Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP országos listavezetője, aki megköszönte mindenkinek, aki eddig kitartott.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta, a történelem megtette a magáét, most "rajtunk a sor, hogy cselekedjünk, ítéljünk jó és rossz felett, vagyis válasszunk". "Minden eldől, ami fontos a számunkra, amiért hosszú évek óta erőnket megfeszítve dolgoztunk, harcoltunk, küzdöttünk" - mondta.

A pártelnök beszédében kifejtette: vannak olyan, váratlanul beköszöntő történelmi pillanatok, amikor egy napba sűrűsödik össze nyolc, tíz, húsz vagy akár ötven év "elfojtott keserűsége és reménye"; az ilyen napokon nagy dolgok történnek, amelyek azután mindent megváltoztatnak. Ezek a történelem nagy napjai: ilyen pillanat volt például az 1848-as, az 1956-os forradalom, az 1990-es rendszerváltozás - mondta, hozzátéve, hogy a vasárnapi választással ismét egy ilyen naphoz érkeztünk, a "magyar történelem ritka, nagy napjai közül egy újabbhoz".

Az elmúlt 8 évben rossz irányban járt az ország

Vasárnap minden eldől, ami fontos a számunkra - emelte ki a pártelnök. Hozzátette: rajtunk a sor, hogy elsöprő hangerővel kimondjuk, az elmúlt 8 évben rossz irányban járt az ország, mert rossz irányba vitték.

Rossz emberek, rossz politikusok rossz döntésekkel juttatták oda az országot, ahol most tart, "rajtunk a sor, hogy elsöprő hangerővel kimondjuk: soha többé nem akarunk ilyen politikát, ilyen kormányzást, ilyen döntéseket", ezt várja a történelem ma mindenkitől - vélekedett a Fidesz elnöke.

A kormányfőjelölt szerint ezt az ítéletet olyan hangerővel kell kimondani a magyaroknak, hogy az egész világ meghallja, mint ahogy meghallotta 1848, 1956, 1990 "hangorkánját" is. Kifejtette: a fiataloknak, az időseknek, a vállalkozóknak, a munkavállalóknak, a családoknak, a budapestieknek, a vidékieknek, a gazdáknak ki kell mondaniuk, hogy "torkig vannak", és gyökeres változást akarnak. A történelem csak akkor tud segíteni rajtunk, ha mi elvégezzük a magunk dolgát, ha ezt nem tesszük, akkor a legszebb közvélemény-kutatási eredmények ellenére sem történik gyökeres fordulat - buzdított részvételre a pártelnök.

Nem érhet nagyobb szégyen egy nemzetet, mint az, hogy ha alkalma nyílik talpra állni, visszaszerezni büszkeségét, de elmulasztja azt - vélekedett a Fidesz országos listavezetője.

Nehogy vasárnap mindenki azt higgye, hogy majd a többiek ott lesznek - hívta fel a figyelmet; azt kérte, "senki ne bízza a maga dolgát másra", mert ha nem lesznek elegen, akkor a nagy pillanat és a nagy lehetőség is elveszhet.

Mindenkinek tudnia kell, hogy változás nélkül nincs megkapaszkodás, megkapaszkodás nélkül nem lesz felemelkedés sem - tette hozzá, azzal, hogy akik ide juttatták az országot, azoknak felelniük kell.

"Nagy dolgok előtt állunk"

Vasárnap a cselekvés napja, nagy dolgok előtt állunk - hangsúlyozta Orbán Viktor. A pártelnök szerint a mostani országgyűlési választáson eldől, hogy Magyarország következmények nélküli ország marad-e, hogy jó lesz-e ismét magyarnak lenni az országban, hogy felnéznek-e Magyarországra a világ más nemzetei, hogy lesznek-e közös nemzeti ügyek. Eldől, hogy "visszatérünk-e a történelem főutcájára" - mondta.

Ha vasárnap cselekszünk, akkor hétfőn reggel egy más országban ébredhetünk, az életünk minden területén megkezdődhet a változás - jelentette ki Orbán Viktor.

Leszögezte: ő elmegy szavazni, elviszi szavazni a családját, szól a barátainak, a szomszédainak, az ismerőseinek, hogy menjenek el szavazni. És mindenkinek azt javasolta, tegyen hasonlóképp, "menjen el maga is, vigye el a családját, barátait, ismerőseit, mindenkit, akit csak el tud vinni, ne legyen rest, hívja fel a távolabb lakókat és buzdítsa őket is a változásra, arra, hogy egyik szavazatukat se hagyják elveszni, mindkét szavazatukat adják a Fideszre, a Fidesz jelöltjére, a Fidesz listájára".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×