Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Továbbra is jogsértő a Civil Mozgalom internetes felhívása

Még mindig jogsértő a Civil Mozgalom internetes oldalán szereplő felhívás - állapította meg tegnapi ülésén az Országos Választási Bizottság.

Csak formailag tett eleget a Civil Mozgalom az Országos Választási Bizottság pénteki határozatának, tartalmilag nem - állapította meg keddi ülésén az OVB. A testület korábbi határozata szerint a Civil Mozgalom úgymond "visszaélt a joggal", amikor világhálós oldalán igazolással szavazásra hívott fel olyan megyékben, ahol a párt nem tudott területi listát állítani. Az OVB szerint az igazoláskérés célja nem lehet a választás eredményének befolyásolása.

A kérdést azért kellett ismét tárgyalni, mert egy bejelentő szerint vasárnap még fent volt a felhívás a Civil Mozgalom honlapján. Mire azonban tegnap a testület elé került volna a kérdés, módosították a szöveget, ám az OVB szerint a kicserélt felhívás is sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét, azaz a párt tartalmilag nem tett eleget bizottság felhívásának.

Hossza vita folyt arról is, hogy szükséges-e állásfoglalást kiadni a borítékok átadásának módjáról. A kérdést két ügyvéd vetette fel, kérve, hogy a testület a láncszavazás megakadályozása érdekében adjon ki állásfoglalást, hogy a borítékot a választópolgár csak a szavazófülkéből történő kilépést követően vehesse kézbe. A testület végül 6:5 arányban úgy döntött, hogy nem tartja indokoltnak az állásfoglalás kiadását.

A keddi ülésen az OVB elutasította azt a kifogást is, amely sérelmezte, hogy Wéber János - akit korábban póttagnak választott meg a testület - lett az MDF pártdelegáltja. A testület szerint - lévén, hogy Wéber János lemondott póttagságáról - nem valósul meg az összeférhetetlenség.

Tegnap este kiderült: a határidő előtt két nappal hazaérkeztek mind a 86 külképviseletről a szavazóurnák az Országos Választási Központba. A külképviseleti voksoláson 6.851-en vettek részt, ez az előre "bejelentkezettek" csaknem 78 százaléka volt. Az urnákat az Országos Választási Bizottság várhatóan csütörtök este bontja fel, és válogatja szét a 176 egyéni választókerületnek megfelelően.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×