Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.61
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Bajnai Gordon: Maradtak még nagyon nehéz feladatok

Bajnai Gordon miniszterelnök nem hiszi, hogy a nemzetközi szervezetekkel el lehet fogadtatni a négy százalék körüli idei költségvetési hiánynál jelentősen nagyobb deficitet. A kormányfő a csütörtökön megjelenő HVG-nek adott interjúban beszélt erről. Leszögezte: a kormány nem titkolta el, hogy maradtak még nagyon nehéz feladatok.

A hetilapnak adott interjúban Bajnai Gordon kifejti: célszerű az idei évi hiányt a mostani, négy százalék körüli tartományban tartani, és nem hiszi, hogy a nemzetközi szervezetekkel ennél jelentősen nagyobb deficitet el lehet fogadtatni.

Hozzáteszi: a következő kormány arról biztos tárgyalhat a szervetekkel, hogy hajlandó jelentős megtakarítással járó szerkezeti reformokat végrehajtani, és erre világos terve és ütemezése van, amelyben be tudja mutatni, mekkorák az átállás egyszeri költségei, és a változtatásoktól mennyi megtakarítás várható.

A miniszterelnök leszögezte: kormánya Brüsszellel és a Valutaalappal semmi másról nem tárgyalt, mint amit vállalt. Emlékeztet, hogy három reformban állapodtak meg: az adó-, a nyugdíj-, és a szociális ellátórendszer területén, "ezeket beáraztuk a költségvetésbe, és végig is vittük".

"A költségvetés fellazítása a jövőben sem érdeke Magyarországnak, mert ma minden meggondolatlan lépés, minden rossz politikai döntés az állampolgárok zsebére megy" - fogalmaz.

Nincs titok

Bajnai szerint a kormány egyet tehet: minden adatot nyilvánosságra hoz, nem titkol el semmit. "Azt sem titkoltuk, hogy maradtak még nagyon nehéz feladatok" - szögezi le a miniszterelnök azzal, hogy például folytatni kell a közösségi közlekedés, a szociális rendszer átalakítását is, és tovább kell csökkenteni a munkát terhelő adókat, utóbbi ütemét a hiány kordában tartása határozza meg.

Emlékeztet, hogy a kormány márciusról októberre hosszabbította meg a IMF-EU-programot azért, hogy az új kabinetnek ne a választások idején kelljen ezzel foglalkoznia. Úgy vélekedik, hogy ezt azért lenne érdemes még tovább vinni, akkor is, ha az IMF-EU pénzből tavaly július óta nem kell lehívni, mert egy "élő IMF-EU szerződés afféle pecsét a gazdaságpolitikán, a hitelkeret pedig olyan vésztartalék, ami jól jöhet, ha netán baj lenne, például ha a görög válság rosszabbra fordulna".

A miniszterelnök szerint még egy külső kényszer is megnehezíti az irányváltást egy következő kormány számára. Felidézi: Magyarország 2004 óta uniós túlzottdeficit-eljárás alatt áll, "ráadásul 2006 előtt előfordult, hogy vállalásainknak nem tettünk eleget. Ha ez még egyszer megtörténik, elveszíthetjük az uniós strukturális alapokból Magyarországnak megítélt támogatásokat".

A költségvetési tartalékokról szólva elmondta: a büdzsében tervezett bőséges tartalékon túl, a 20 milliárd eurós nemzetközi programból mintegy 5,5 milliárd vehető igénybe, és a lehívott kölcsönökből is még 1,5 milliárd euró a jegybank számláján van; az év elején 2 milliárd dollár piaci kölcsönt is felvett a kormány tíz évre. "Úgy kalkulálunk, ennél több külső forrásra egyelőre nem lesz szükség" - fogalmazott Bajnai Gordon.

Euróbevezetés - a lehető leghamarabb

Az euró kapcsán megismételte: Magyarországnak a lehető leggyorsabban be kell vezetnie a fizetőeszközt, úgy, hogy persze közben érezhető, tartós növekedésre legyen képes. Ez - teszi hozzá - legfőképpen azoknak a háztartásoknak és kisebb vállalkozásoknak jelentene segítséget, amelyeknek a bevétele forintban, az adóssága euróban van.

Az euró biztonságos környezetet jelent, átvételének késleltetése, bármilyen politikai megfontolásból történik is, ellentétes a magyar polgárok és magyar vállalkozások érdekeivel, ezért javaslom a 2014-es bevezetést, még akkor is, ha ez "kutya kemény intézkedéseket" igényel - fűzi hozzá a kormányfő.

Úgy véli: olyan politikára van szükség a továbbiakban is, hogy a forint árfolyama ne lóduljon ki a biztonságos sávból, és hogy a kamatok, amelyek a válság legsúlyosabb időszaka óta elfeleződtek, alacsonyan maradjanak. Bajnai Gordon hozzáfűzi: meggyőződése, hogy prudens gazdaságpolitika meghirdetésével alacsonyan tarthatók a kamatok, még stabilabb lehetne a forint.

A miniszterelnök szerint a kormányzati teljesítmény, minden fájdalmassága és nehézsége ellenére, alapvetően sikeres, ha a mostani választáson nem is, de középtávon mindenképpen hitelesíti azokat, akik ezt támogatták.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×