Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
323.51
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Schlett: Az elmúlt négy év kormányzása erősítette meg a Jobbikot

Az elmúlt négy év kormányzásával függ össze a Jobbik megerősödése - mondta Schlett István politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár szerint a magyar politikai struktúra példátlanul durva módon átalakult, márpedig ilyesmi normális időszakokban nem szokott történni.

A Jobbik megerősödése elsősorban az elmúlt négy év kormányzásával függ össze - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Schlett István politológus.

Az egyetemi tanár kifejtette: 2006 fordulatot jelentett, akkor többféle válság, a gazdasági mellett morális megrendülés is megjelent, míg az államigazgatás gépezete elbizonytalanodott a felemás, hebehurgya módon megkezdett úgynevezett reformok kapcsán. Széthullóban voltak a rendvédelmi szervek, kereszttűzbe kerültek az igazságszolgáltatás intézményei is, a nemzetközi gazdasági viszonyok változásával elmélyült a válság - tette hozzá.

A politológus közölte: az elmúlt években a Fidesz támogatottsága is jelentősen megnőtt, míg az MSZP elvesztette választói kétharmadát. A politikai struktúra példátlanul durva módon átalakult, normál időben ilyen jelentős fordulat ritkán szokott történni - emelte ki.

Ez magyarázható a kormányzás gyengeségével, a kapkodással, a reménykeltés utáni mély csalódással és a kiéleződő politikai harccal - hangsúlyozta Schlett István.

A kulturális és tudományos szférának részlegesen el kell különülnie a politikától azért, hogy elláthassa feladatát - mondta a politológus. Az egyetemi tanár szerint nem szabad, hogy azt gondolják, a politikusnak az a dolga, hogy a tudomány megállapításait végrehajtsa vagy a művészek vágyait valósítsa meg.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×