Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
323.74
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Pokorni: A Fidesz nem tud kielégíteni minden várakozást

A Fidesznek új politikai korszakot kell nyitnia, ha kormányra kerül, mert az embereknek az utóbbi nyolc év politikai stílusához már nincs türelmük - mondta Pokorni Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, pártjának két évre lenne szüksége, hogy a lakosság számára is érzékelhető eredményeket, például reálbér-növekedést érjen el.

A Fidesszel szembeni várakozás teljes mértékben nem kielégíthető, és nem lehet ott folytatni, ahol a párt 2002-ben abbahagyta - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz alelnöke, aki hozzátette: 2002 óta radikálisan szűkült a mozgástér.

Pokorni Zoltán hangsúlyozta: a Fidesz-kormány első évei szigorú gazdaságpolitikát kívántak meg, de később megmutatkoztak az eredmények. Úgy véli, ha a Fidesz újra kormányt alakíthat, legalább ennyi idő kell, hogy a lakosság számára is kézzelfogható eredmények jelentkezzenek, vagyis két év után lesz érzékelhető a reálbér-növekedés.

Az alelnök elmondta: pártja hamarosan összeállít és nyilvánosságra hoz egy listát, amelyen az új kormány első tíz legfontosabb feladata szerepel. Ezek közé tartozik a kisebb parlament, az önkormányzati képviselőtestületek létszámának csökkentése, munkahelyteremtés és a kétszintű érettségiről szóló törvény megalkotása.

Pokorni Zoltán kiemelte, az utóbbi évek politikai stílusához nincs türelmük az embereknek, ezért a Fidesznek új politikai korszakot kell nyitnia, amelyben fontos a korrupció elleni küzdelem és az elszámoltatás.

"A múlt bűneit nem lesz könnyű feltárni. A politikai riválissal szemben kíméletlennek lenni könnyű, de az új politikai kultúra igazi próbája az lesz, hogy a sajátjainkkal szemben is érvényesíteni tudjuk-e az elszámoltatást" - fogalmazott a politikus, aki szerint új korszak fog kezdődni, ahol nincs bocsánatos bűn, akkor sem, ha azt fideszes politikus követi el.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×