Infostart.hu
eur:
362.85
usd:
323.14
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Századvég - Kód: Tartja előnyét a Fidesz, a Jobbik megelőzte az MSZP-t

Három párt jutna be biztosan az Országgyűlésbe, ha ma lennének a választások - derül ki a Századvégnek a Kóddal közösen készített felméréséből. A Fidesz tartja jelentős fölényét a vetélytársaival szemben, a második helyért azonban éles küzdelem folyik az MSZP és a Jobbik között - és utóbbi támogatóinak köre immár nagyobb a szocialistákénál.

A Századvég - Kód márciusi felmérése szerint a megkérdezettek 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan elmenne szavazni. Ez az arány februárban még csak 63, januárban 60 százalék volt. A kampány előre haladásával tehát egyre többen mondták, hogy mindenképpen részt vennének egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson.

A politikai pártok választói megítélése jelentős mértékben megegyezik a korábbi hónapokban mérttel. Továbbra is csak három pártnak mutatkozik reális esélye arra, hogy átlépje az öt százalékos küszöböt. A Fidesz változatlanul stabilan őrzi vezető helyét a pártok népszerűségi versenyében.

Történt azonban egy fontos változás a korábbi hónapok eredményeihez képest. A Jobbik, ha hibahatáron belül is, de márciusban több támogatóval rendelkezik, mint a Magyar Szocialista Párt.

Egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a Fideszre a megkérdezettek 36 százaléka szavazna. Ezzel párhuzamosan a Jobbik támogatottsága 12 százalék, míg a szocialistákra a választókorú lakosság 11 százaléka adná voksát. A vizsgálat szerint a Magyar Demokrata Fórum és a Lehet Más a Politika egy, illetve két százalékon áll az összes megkérdezett körében.

A Fidesz fölénye még inkább megmutatkozik a biztos szavazó pártot választók körében. A párt itt 59 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a Jobbikra 17 százalék szavazna, a szocialistákat pedig 16 százalék választaná. Az MDF és az LMP a biztos szavazó és pártot is választani tudó sokaságon belül egyaránt három-három százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Ezen adatok azt mutatják, hogy a sikeres kopogtatócédula gyűjtési akció ellenére könnyen előfordulhat, hogy a két kispárt nem lesz képes átlépni a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt - állapította meg a Századvég - Kód felmérése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×