Infostart.hu
eur:
354.04
usd:
309.53
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Demszky közpénzek magánhasználatának gyanújába keveredett

Azt állította a Fővárosi Közterület-fenntartó két egykori, vezető beosztású munkatársa a HírTv riportműsorában, hogy a főpolgármester tulajdonában lévő budapesti, belvárosi lakás teljes felújítását és mostani feleségének korábbi ingatlanát is a cég költségén újították fel. Demszky tagad, és perrel fenyegetőzik - közölte az Index.hu.

Mivel tartottak a megtorlástól, név nélkül nyilatkoztak a Hír Tv Célpont című műsorában az FKF egykor felelős beosztásban dolgozó munkatársai. Elmondták, hogy a fővárosi önkormányzat cégének pénzén építették át a főpolgármester házának angolaknáját, felhúztak egy lovardát, és karbantartási munkákat is végeztek. Ezek mellett a Demszky Gábor tulajdonában lévő, de általa nem lakott belvárosi lakás teljes felújítását is ők állták. Ugyanilyen megbízásokat kaptak Demszky későbbi feleségének lakásánál is.

A két nyilatkozó szerint az FKF nem volt felkészülve ezekre a munkálatokra, így azokat külső cégek kivitelezték. A számlát azonban a közterület-fenntartónak nyújtották be. Ezeken számlákon nem az elvégzett munkák szerepeltek, hanem más jellegű tevékenységek - derült ki a riportból.

Demszky Gábor a nyilatkozókat perrel fenyegette meg. Közleményében a főpolgármester azt írja: nem végzett munkát az ingatlanjaiban a Fővárosi Közterület-fenntartó, és az önkormányzati cég megbízásából más társaság sem. Az utcája felújítását sem az FKF vagy a főváros finanszírozta - állítja Demszky Gábor.

Annyit ismert el a szabaddemokrata politikus, hogy 12 évvel ezelőtti lakásfelújításakor tanácsot kért egy városházi munkatársától, aki korábban az FKF-nél dolgozott. Õ ajánlott neki megbízható munkaerőt, akiket Demszky - állítása szerint - piaci áron kifizetett.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×