Infostart.hu
eur:
354.46
usd:
310
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Eltűnik a politikából a megélhetési politikusok "keresztapja"

Csapody Miklós kedd este bejelentette: kilép az MDF-ből. Honlapját "lekapcsolta", nyilatkozata szerint egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben. Az MDF képviselőjére sokan úgy emlékeznek, mint a "megélhetési politikus" kifejezés megalkotójára. Összeállításunkban felelevenítjük, mennyiben járult hozzá Csapody Miklós az elmúlt évek eseményeihez.

Csapody Miklós pályájának ívéről sokat elárul a két legutóbbi választáson elért eredménye. Az MDF politikusának 2006-ban csak listáról sikerült bekerülnie az Országgyűlésbe, pedig a korábbi négy választáskor minden esetben egyéni jelöltként diadalmaskodott Budapest XI. kerületében (15. választókerület).

A sorvadás jelei: 2006 és 2008

A korábban még az MDF számára igen nehéz időkben is egyéni mandátumot szerző Csapody választási eredményén 2006-ra már komolyan kezdtek megmutatkozni pártja sorvadásának jelei. Az első fordulóban a 4. helyen végzett (10,92 százalék), messze elmaradva az első helyet megszerző Deák András (Fidesz-KDNP, 43,23 százalék) és a szocialista Szabó Vilmos (31,57 százalék) mögött. Az SZDSZ színeiben induló Lakos Imre az első fordulóban 11,27 százalékot szerzett.

Az egyéni mandátumot Deák András nyerte meg a második fordulóban (52,37 százalék). Szabó Vilmost a megjelentek 47,63 százaléka támogatta.

A 2002-es választáson Csapody a Fidesz-MDF együttműködés keretében szerzett egyéni mandátumot.

Fidesz-ellenesség

A 2006-os választásokon az MDF stratégiájának egyik fő eleme a Fidesz-ellenesség volt. A kampány hajrájában éppen Csapody Miklós intézett éles támadást korábbi segítője, a Fidesz ellen.

A határon túli magyarok esetleges választójoga körül kialakuló politikai vitában az MDF Csapody nyilatkozatával állt az MSZP és az SZDSZ oldalára. A nyilatkozatban egyebek mellett ez volt olvasható: "Az MDF a kettős állampolgárságot sohasem cinikus hatalomtechnikai okokból támogatta, szavazatszerzési céllal, hanem mindig az elemi nemzeti szolidaritás jegyében".

Csapody Miklós azt is hangsúlyozta, hogy "a Magyar Demokrata Fórum nem tűri, hogy magyart és magyart - szavazatuk miatt - bárki szembeállítson egymással."

Az MDF, és pártjával együtt Csapody 2010-esélyeiről még többet árult el a 15. választókerületben 2008. februárjában megtartott időközi választás, amelyre Deák András 2007-ben bekövetkezett halála miatt volt szükség. Csapody Miklós az első fordulóban 9,7 százalékot szerzett, a másodikban viszont csak 6,3 százalékot. (Az összes jelölt elindulhatott újra a második körben, mivel az első fordulóban az alacsony részvétel miatt a voksolás nem érte el az érvényességi küszöböt.)

Mindkét fordulót Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) nyerte. A második forduló eredménye: Rétvári Bence (71,1 százalék), Lakos Imre (MSZP-SZDSZ, 20,2 százalék), Csapody Miklós (6,3 százalék), Fenyvessy Zoltán (MIÉP, 2,4 százalék).

Csapody újra próbálkozott

Érdekesség, hogy az MDF - és Csapody Miklós - 2008-ban, közvetlenül a választás előtt újra megpróbálkozott azzal, ami már 2006-ban sem jött be. Az MDF nevében Csapody Miklós ismét nekiment a Fidesznek, jelesül a párt népszavazási kampányát vezető Tarlós Istvánnak. Az időközi választás első fordulójára 2008. január 27-én került sor.

Orbán Viktor Fidesz-elnöknek írt levelében 2008. január 23-án Csapody Miklós így fogalmaz: "Az MDF károsnak és ellentmondásosnak tartja, hogy a Fidesz népszavazási kampányát olyan személy vezesse, aki a hagyományos konzervatív értékeket tagadva, újra és újra antikapitalista, tőke- és piacellenes megnyilvánulásokat tesz. Ön nem tarja ellentmondásosnak, hogy miközben a Fidesz Erős Magyarország programja alapvetően konzervatív értékeket és célokat rögzít, Tarlós István lépten-nyomon antikapitalista, piacellenes megnyilvánulásokat tesz? Miért? Nem gondolja, hogy az Ön kampányfőnöke túszul ejtette a Fidesz konzervatív gondolatait, és így folyton-folyvást az Erős Magyarország ellen kampányol?"

Mit látott Dávid Ibolya?

Csapody a fentieket még megtoldotta a 2008. január 27-i első forduló utáni nyilatkozatával, amelyben az alacsony részvétel miatt a kormányzó MSZP mellett az ellenzéki Fideszt is felelőssé tette. Az MDF-es politikus szerint "az a magyarázata az alacsony részvételnek, hogy a két nagy párt gyakorlatilag csődöt mondott a populista politikával".

Dávid Ibolya, az MDF elnöke mindezt az alábbi nyilatkozattal színesítette: "A vasárnapi újbudai időközi választáson bebizonyosodott, hogy három pólusúvá vált a magyar politikai paletta. Létezik a Fidesz körüli politikai tömb, az MSZP körüli tömb és van a Magyar Demokrata Fórum."

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×