Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.37
bux:
144740.54
2026. október 16. péntek Gál

Szabálytalanul adtak engedélyt a gyakorlatozó izraeli gépeknek - a nap legfontosabb hírei

Szabálytalanul adta ki az engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság a magyar légtérbe múlt héten berepült izraeli gépeknek - ismerte el az Országgyűlés honvédelmi bizottsága előtt a közlekedési tárca vezetője.

Hónig Péter közölte: nem tartották be a vonatkozó kormányrendeletet, ezért vizsgálatot indított az ügyben. A honvédelmi miniszter a testület fideszes tagjai által kezdeményezett rendkívüli ülésen azt mondta: a magyar honvédség tudott az izraeli gépek március 17-ei érkezéséről, folyamatosan ellenőrizték a légteret. Szekeres Imre megalapozatlannak nevezett minden ezzel ellentétes kijelentést. Lázár János, a bizottság fideszes elnöke azt közölte: törvénysértő volt az izraeli gépek magyarországi berepülése, mert hiányzott a magyar titkosszolgálatok hozzájárulása. Hangsúlyozta: a Fidesz arra kéri a kormányfőt, hogy hívja össze a nemzetbiztonsági kabinetet és vizsgálja felül a légtér igénybevételének katonai gépekre vonatkozó szabályozását, és azonnali hatállyal mentse fel a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetőit. A kormányszóvivői iroda közlése szerint a Nemzetbiztonsági Kabinet már pénteken ülésezett az ügyben, és akkor vizsgálóbizottság felállításáról is döntöttek.

BKV-ügy: szerdán hallgatják meg Ikvai-Szabót és Horváth Csabár


Szerdán hallgatja meg a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság Ikvai-Szabó Imre jelenlegi és Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettest. György István, a testület fideszes elnöke közölte: Ikvai-Szabó Imre ismételt meghívását a szocialista Steiner Pál javasolta, Horváth Csaba meghallgatását pedig a KDNP-s Bagdy Gábor indítványozta a testület előző ülésén. A bizottság szerdán már a jelentéstervezetéről is tárgyal.

Hagyó magánemberként döntött az ingatlanjairól

Magánemberként döntött az ingatlanjait érintő tranzakciókról - mondta Hagyó Miklós. A volt szocialista főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: semmi köze a BKV-val kapcsolatos ügyeknek ahhoz, hogy az elmúlt hónapokban lányának ajándékozta két ingatlanát, egy harmadik haszonélvezeti jogát élettársára íratta, két másikat pedig eladott.

Hat párt állít országos listát


Lejárt az országos listák bejelentésének határideje az áprilisi parlamenti választásra. A már nyilvántartásba vett kettő, az MSZP és Fidesz-KDNP mellett további négy párt, a Jobbik, az LMP, az MDF és a Civil Mozgalom jelentette be országos listáját. Az Országos Választási Bizottság várhatóan csütörtökön dönt a nyilvántartásba vételről. A rendszerváltozás óta még nem volt ilyen alacsony a bejelentett országos listák száma.

Csapody Miklós kilép az MDF-ből


Kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben Csapody Miklós. A politikus ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában közölte. Korábban Eötvös Mihály, az MDF alelnöke jelentette be, hogy kilép az MDF-ből. Közben véglegesítették az MDF országos választási listáját, amelyet Dávid Ibolya, a párt elnöke vezet. Az első tíz helyen két SZDSZ-es politikus, Retkes Attila pártelnök és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes is helyet kapott.

Nem tetszik az MSZP-nek a kampánybeli műsorbeosztás

Az Országos Választási Bizottsághoz fordul az MSZP a Magyar Televízió pártokat bemutató műsora ügyében. A szocialisták azt kifogásolják, hogy az MTV két külön pártként kezeli a Fideszt és a KDNP-t, pedig közös listán indulnak, így együttesen 50 perc jut nekik a többi párt 25 percével szemben. A Magyar Televízió szerint ők a médiahatóság 2006-os ajánlása szerint járnak el.

Kisebbségi EU-biztosi posztot szorgalmaz Sólyom László


Kisebbségi jogokkal foglalkozó uniós biztosi poszt létrehozását szorgalmazta Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján a köztársasági elnök. Sólyom László hozzátette: az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, és ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék.

Alkotmányos a bejegyzett élettársi kapcsolat

Alkotmányosnak minősítette a bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló törvényt az Alkotmánybíróság, és elutasította a jogszabály megsemmisítésére beadott indítványokat. A testület szerint a kizárólag azonos nemű személyek által létesíthető bejegyzett élettársi kapcsolat nem jelent konkurenciát a különneműek házasságának, és ez a kapcsolat nem értékeli le a házasság intézményét.

A végzés nyelvén lehet felvételizni Ukrajnában


Ukrajnában az idén minden végzős diák az oktatás nyelvén teszi le a főiskolai és az egyetemi felvételi vizsgákat - közölte az oktatási miniszter. Dmitro Tabacsnik azt mondta: egyetlen miniszternek sincs erkölcsi joga ahhoz, hogy fiatalok tízezreit hátrányos helyzetbe hozzon, hiszen nyilvánvalóan az orosz vagy magyar nyelvű iskolák végzőseinek kisebb esélyük van az ukrán nyelvű feladatsorok sikeres megoldására, mint az ukrán iskolák tanulóinak.

Obama aláírta az egészségügyi reformcsomagot

Az Egyesült Államokban aláírta az egészségügyi reformcsomagot az amerikai elnök. Barack Obama kézjegyével a jogszabály törvényerőre emelkedett. Az amerikai képviselőház vasárnap fogadta el az egészségügyi reformtörvény tervezetét. A történelmi jelentőségű dokumentum az eddigi körön túl 32 millió amerikaira terjeszti ki a betegbiztosítást, így a népesség 95 százaléka biztosított lesz.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Megveszik az esést a befektetők, jöhet a fordulat a tőzsdéken?

Megveszik az esést a befektetők, jöhet a fordulat a tőzsdéken?

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. Amerikában óvatosabb a hangulat, a Nasdaq 100 és az S&P 500 határidős jegyzései alig mozdultak ma reggel. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×