Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
322.72
bux:
144535.96
2026. október 16. péntek Gál

Hagyó: "A sikereimet személyes képességeimnek köszönhetem"

Hagyó Miklós - közlése szerint - magánéleti döntéseket hozott ingatlanjaival kapcsolatban, ezeknek semmi közük a BKV-ügyekhez, amelyekben áll minden vizsgálat elé.

A volt szocialista főpolgármester-helyettes - aki kedden nyilatkozott az MTI-nek -, arra a kérdésre, hogy miért pont az elmúlt hónapokban ajándékozta el lányának két ingatlanát és íratta egy másik haszonélvezeti jogát jelenlegi élettársára, illetve adott el két ingatlant, azt válaszolta: magánéleti döntéseket hozott, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Leszögezte, hogy ezeknek semmi köze a BKV-ügyekhez, amelyekben áll minden vizsgálat elé.

Hagyó Miklós aláhúzta: nem gazdasági érdekek miatt lett politikus.

Elismerte, hogy vagyonos embernek számít, de - mint mondta - azt nem a politikusi pályafutásának köszönheti, hiszen korábban a gazdaságban tevékenykedett, és az ottani sikereit nem a kapcsolatoknak, nem a privatizációnak, hanem a személyes képességeinek köszönheti.

A politikusi pályán a közösségért való tenni akarás hajtott, személyes mottóm az, amit Olaf Palme volt svéd miniszterelnök mondott: a szociáldemokrácia nem a gazdagság, hanem a szegénység ellen küzd - fogalmazott.

Hagyó Miklós szerint méltatlan, hogy volt élettársát is bele akarják keverni az ügyekbe. Ezzel kapcsolatban leszögezte, gyermeke édesanyjával, akinek 3 százalékos tulajdonrésze van az ő cégében, 2003 óta nem él együtt.

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben tervez-e valamilyen újabb lépést ingatlanjaival kapcsolatban, határozott nemmel válaszolt.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×