Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mesterházy: megkerülhetetlen erő marad az MSZP

Mesterházy Attila szerint az MSZP a választások után is mindenképpen "megkerülhetetlen erő" marad. Szerinte a választások második fordulóját követően a pártnak azonnal el kell kezdenie egy új baloldal felépítését. A szocialista miniszterelnök-jelölt az MTI-nek adott interjújában leszögezte: addig azonban az a legfontosabb üzenet, hogy "demokraták a fedélzetre, szavazzatok az MSZP-re!".

A szocialista politikus továbbra is úgy látja: mostanra egyértelművé vált, hogy három politikai erőnek van esélye bejutni a parlamentbe, az MSZP-nek, a Fidesznek és a Jobbiknak. Utóbbi kettőt azonban nem tartja demokratikus pártnak.

Mint mondta, a március 15-i ünnepi nagygyűlésen azért kérte a demokrácia iránt elkötelezett szavazókat arra, hogy szavazzanak az MSZP-re, mert a demokrata választók összefogásával tudja a párt megvédeni a szólás szabadsága, a jogállamiság, az emberi méltóság, és a békés egymás mellett élés értékeit. "Mindazok számára, akiknek fontosak ezek az értékek, csak az MSZP maradt meg utolsó védőbástyaként" - fogalmazott.

Határozott nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a második forduló előtt az MSZP visszalépne-e egyes körzetekben a Fidesz javára annak érdekében, hogy megakadályozható legyen a jobbikos jelöltek győzelme. Azt a felvetést is elutasította, hogy a visszalépésre sor kerüljön Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a közvélemény-kutatók a legerősebb Jobbik-támogatást mérték.

A szocialista politikus kitart amellett, hogy "nincs lefutva a meccs"". Mint mondta, számos olyan európai választási példát tudna említeni, ahol az utolsó két hétben változott meg a választási szimpátia és ennek köszönhetően a várt eredmény is. Leszögezte, hogy egészen a kampánycsendig azért dolgoznak, hogy minél jobb eredményt érjenek el.

Ezzel összefüggésben Gyurcsány Ferenc pénteki értékelő beszédéről azt mondta: minden olyan rendezvény, amely meg akarja szólítani az elbizonytalanodott, de demokrata érzelmű szavazókat, hasznos és jó.

Arról, hogy okozott-e konfliktust a párt vezetésén belül, hogy Gyurcsány Ferenc a korábbi zárt fórumok helyett most nyilvános beszédet tart, úgy felelt: ha egy civil szervezet rendezvénye új szavazatokat hoz, akkor az az MSZP érdekeit szolgálja.

A kormányfőjelölt kiemelte: neki most csak az számít, hogy a választásokon minél jobb eredményt érjenek el, ezért azzal sem akar foglalkozni, milyen pozíciója lehet a választások után a pártban. "Az MSZP-ben senkinek semmi nem jár. Mindenért meg kell küzdeni" - hangsúlyozta.

Mesterházy Attila arra a felvetésre, mi történik majd április 26-án reggel az MSZP-ben, azt válaszolt: a választási eredmények értékelésével párhuzamosan a második forduló másnapjától a jövőre, az új baloldal felépítésére kell koncentrálni.

Arra a kérdésre, előállhat-e az a helyzet a választások után, hogy az MSZP az erősorrendben a harmadik lesz a Fidesz és a Jobbik után, azt mondta: a szocialista párt mindenféleképpen megkerülhetetlen erő marad. "Bármennyire is vágynak rá a fideszes és jobbikos politikusok, olyan nem lesz, hogy a magyar baloldalt megsemmisítsék. Ezért az MSZP a következő húsz évben is olyan megkerülhetetlen párt lesz, mint amilyen az elmúlt húsz évben volt" - jelentette ki Mesterházy Attila.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×