Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nézőpont Intézet: fej-fej mellett a Jobbik és az MSZP

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az elmúlt hét kiélezte a második helyért folytatott küzdelmet a pártok között, és a Jobbik, valamint az MSZP fej-fej mellett áll. A Fidesz támogatottsága egy hét alatt öt százalékkal emelkedett.

A március 12-14. között készült kutatás alapján az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága 45 százalék (előző héthez képest +5 százalék), az MSZP-é továbbra is 11 százalék, a Jobbiké 12 százalék (+4 százalék). Az aktív szavazók körében - azaz akik két szűrőkérdés alapján is biztosra ígérik a részvételüket a következő választáson - a Fidesz 53, az MSZP 12 és a Jobbik is 12 százalékot szerezne.

Az aktív szavazóknak már csak az ötöde (19 százaléka) nem tudja, vagy nem mondja meg, kire szavazna.

Az elmúlt hét kiélezte a második helyért folytatott küzdelmet. A Jobbik és az MSZP aktív szavazótábora egyaránt 12 százalékon állt. Az ismeretlen pártpreferenciájú, de az egyes pártok identitásával azonosuló szavazókkal együtt potenciális vagy maximális szavazótáboruk pedig szintén kiegyenlített: mind a Jobbik, mind az MSZP legfeljebb 16 százalékot szerezhet.

Éles a verseny a parlamentbe jutásért az LMP és az MDF között. A Nézőpont Intézet 11. heti választáskutatása azt mutatja, hogy potenciálisan mind az MDF, mind az LMP elérheti az 5 százalékos küszöböt. Ehhez azonban ugyanazokat a szavazókat kell megszólítaniuk, tehát a következő hetekben - amennyiben a listaállítás sikeres lesz mindkét párt esetében - éles küzdelem várható közöttük a még el nem köteleződött, de potenciálisan általuk megszólítható szavazókért.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×