Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Kilép az MDF-ből az óbudai szervezet 15 tagja és elnöke

Az MDF óbudai szervezetének elnöke, Szegner László szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az óbudai szervezet 15 tagja és maga, mint elnök, március 24-i hatállyal kilép a Magyar Demokrata Fórumból. A párt szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs szerint a választási kampányban értékén kell kezelni a Fidesz érdekeit szolgáló Szegner László véleményét.

Indoklásképpen Szegner László úgy fogalmaz: döntésük megalapozottságát visszaigazolták a választópolgárok az ajánlószelvények gyűjtése során és igazolni fogják a parlamenti választások szavazásánál is.

Mint írja, Budapesten a választmány elnöksége hetente egymásnak ellentmondó állásfoglalásai miatt döntöttek úgy, hogy leváltják a régi fővárosi elnökséget, és új elnökséget választanak, amelyik "megkísérli Budapesten menteni a menthetőt".

Véleménye szerint az új elnökséget február 11-én jogszerűen választották meg, de, mint írja, az országos vezetés azt nem ismerte el.

Szegner László szerint az ajánlószelvények gyűjtésének eredménytelensége figyelmeztetés. "Az SZDSZ haláltáncában átölelte az MDF-et és magával rántotta az erkölcsi megsemmisülésbe" - fogalmaz.

Mint hangsúlyozza, az MDF hiteles programjában hívő tagjai sem a győzelemben, sem az összeomlásban nem vállalhatnak közösséget.

Az ügy előzménye, hogy február 11-én az MDF budapesti választmányának 13 tagja igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltánt, az MDF fővárosi választmányának elnökét és új elnöknek Szegner Lászlót, Óbuda alpolgármesterét választották.

Másnap Dávid Ibolya, az MDF elnöke felfüggesztette az MDF öt, a III., a IV., a IX., a X. és a XXI. kerületi szervezetének működését. Dávid Ibolya akkor azt is közölte MTI-vel: megengedhetetlennek tartja, hogy "a választási kampány közepén, a folyamatosan kisebbségben maradók támadást intézzenek az MDF testületi döntései és politikája ellen". (Azóta Lévai Zoltánt az MDF elnöksége kizárta a pártból.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×