Infostart.hu
eur:
356.18
usd:
312.55
bux:
140919.3
2026. július 2. csütörtök Ottó

A Fidesz szerint Hagyó csak ürügyet keresett

A Fidesz szerint Hagyó Miklós csak ürügyet keresett arra, hogy távol maradhasson a fővárosi BKV-vizsgálóbizottság ülésétől. A volt szocialista főpolgármester-helyettes kevesebb, mint egy órával a testület ülése előtt jelezte, hogy György István elnök korábbi nyilatkozata miatt nem vesz részt a tervezett meghallgatáson.

Az aktív politikusok közül egyedül Hagyó Miklós nem tisztelte meg a fővárosi BKV-vizsgálóbizottságot azzal, hogy személyesen válaszoljon a neki feltett kérdésekre - mondta György István, a testület fideszes elnöke azután, hogy a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes lemondta részvételét.

Az ellenzéki politikus kiemelte: Hagyó Miklós telefonon legalább háromszor jelezte, hogy részt vesz a meghallgatáson, majd alig egy órával az ülés megkezdése előtt e-mailben tájékoztatta, hogy mégse várják.

A volt főpolgármester-helyettes azzal indokolja döntését, hogy György István tegnap olyan nyilatkozatot adott, amely megrendítette az eljárás tárgyilagosságába vetett hitét. Szerinte a bizottság vezetője nem a bizonyítékokból kíván következtetni a tényekre, hanem a már kész elmarasztaló ítéletét kívánja az ő meghallgatásával is alátámasztani.

György István tegnap a Duna tévében azt mondta, hogy a BKV-botrány egy a kormánytól induló és a közüzemi cégek vezetőségéig, menedzsmentjéig elérő működési modell, amelynek célja a szervezett pénzkimentés. A fideszes politikus most visszautasította Hagyó Miklós nyilatkozatát, amelyet sértőnek nevezett a vizsgálóbizottság 10 tagjára nézve. Hangsúlyozta, hogy neki nincs egyszemélyes határozathozatali jogköre a testületben, amely eddig szakszerű munkát végzett.

György István szerint Hagyó Miklós már korábban eldöntötte, hogy távol marad a meghallgatástól, és folyosói pletykák alapján ezt már tegnap délután 3 órakor jelezte Burány Sándornak, az MSZP budapesti elnökének.

A vizsgálóbizottsági ülés előtt újságíróknak nyilatkozó Steiner Pál, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője nem válaszolt arra a kérdésre, hogy egyetért-e Hagyó Miklós döntésével és indokaival.

A testület végül egyedül Garadnai Andrást, a BKV igazgatóságának volt elnökét hallgatta meg. Garadnai András 2007 májusáig vezette az igazgatóságot, mint arról beszámolt, a városvezetők közül egyedül Vajda Pállal, az előző ciklus városüzemeltetésért felelős szocialista főpolgármester-helyettesével volt közvetlen kapcsolata, Hagyó Miklóssal már nem tartott fent ilyen viszonyt.

Aba Botond korábbi BKV-vezérigazgatóval szintén rendszeresen egyeztetett, az őt követő Antal Attilával már csak formális kapcsolata volt. Arról is beszélt, hogy Antal Attila kinevezésével és foglalkoztatásának módjával összefüggésben következetlenségeket és hibákat látott és jelzett az igazgatóság.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Pókokkal védekeznek a zöldségtermesztők: egy dolgozó véletlenül hazavitt pár millió petét

Pókokkal védekeznek a zöldségtermesztők: egy dolgozó véletlenül hazavitt pár millió petét

A szerdai Checklistben (11:12-től) Szedlák Leventével, az Agrárszektor újságírójával beszélgettünk, aki napokban egy érdekes háttérbeszélgetésen járt Brüsszelben. Ennek fő témája az volt, hogy az Európai Unió világszinten is szigorúan szabályozza a növényvédőszerek használatát: ez nekünk, fogyasztóknak persze remek hír, ugyanakkor a gazdák arra panaszkodnak, hogy egyre nehezebben tudnak harcolni a kártevők ellen, lassú például az új szerek engedélyeztetési folyamata. Beszélgetésünkben szó volt arról, hogy lehet pókokkal védekezni a kártevők ellen, és arról a vendégmunkásról is, aki több millió pókpetét vitt haza. Spoiler: ez valószínűleg csak papíron tűnt jó ötletnek. Adásunk első felében egyébként arról volt szó, hogy összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben. A feltörekvő piaci devizák mezőnyében ez a harmadik legjobb teljesítmény, csak a brazil reál és a kolumbiai pesó ért el jobb eredményt a forintnál. A forint erősödése a Magyaroszágba vetett bizalom jele - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője, akitől azt is megkérdeztük, meddig maradhat ez, a 350-360 körüli árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×