Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rainer M. János: Nem dőlhetek hátra

Nincsenek lezárt fejezetek a történelemben, mert új korok új kérdéseket fognak feltenni - mondta az InfoRádiónak Rainer M. János történész, aki az 1956-os kutatások Magyarországon kiemelkedő és nemzetközileg is elismert műveléséért, a forradalom emlékének tudományosan is megalapozott ápolásáért vehette át március 15-én a Széchenyi-díjat.

Mire gondolt, amikor megtudta, hogy odaítélték önnek a Széchenyi-díjat?

Sok mindent végiggondol az ember, ha kap egy ilyen kitüntetést. Én azokra gondoltam, akik eljuttattak ide, mindenekelőtt az édesanyámra - aki jószerével egyedül nevelt fel négyünket -, meg a családom tagjaira, a tanáraimra és az 1956-os Intézet alapító igazgatóira, Litván Györgyre és Hegedűs B. Andrásra, hiszen ez az elismerés a szervezetnek is szól.

Mely témákat kellene még kibeszélni azok közül, amelyekkel az intézet foglalkozik? Ez már lezárt fejezet?

Nincsenek lezárt fejezetek a történelemben, mert új korok új kérdéseket fognak feltenni. Amiről most azt gondoljuk, hogy evidencia, az a későbbiekben talán nem lesz az, vagy legalábbis kevésbé lesz fontos. Az 1956-os eseményekben a világtörténelmi jelentőség, a nemzetközi összefüggések, meg a kommunista rendszer felbomlásának perspektívája helyett talán sokkal érdekesebb lesz a történelmet csináló, rendkívüli helyzeteket megoldó ember, akire eddig sokkal kevésbé figyeltünk oda.

Milyen tervek foglalkoztatják?

Az utóbbi években 1956-tal kevesebbet foglalkozom, sokkal jobban érdekel a Kádár-korszak és a rendszerváltás, amely lassan történelmi távlatba kerül. Ezúttal nem emberek, inkább fogalmak állnak az érdeklődésem középpontjában.

Mit jelent önnek a Széchenyi-díj?

Plusz erőt ad a további tervekhez. Nincs bennem olyan érzés, hogy most hátradőlhetek. Megelégedéssel tölt el, de előre vezet.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×