Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
324.66
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Navracsics: csak a Fidesznek van mondanivalója az ország jövőjéről

Navracsics Tibor szerint a március 15-i nagygyűlések alapján bebizonyosodott, hogy egyetlen pártnak van mondanivalója Magyarország jövőjéről, ez pedig a Fidesz.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője a Fidesz keddi elnökségi ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz, az MSZP és a Jobbik hétfői ünnepi rendezvénye alapján az a kép rajzolódik ki - amit egyébként a közvélemény-kutatási adatok is sugallnak -, hogy ma a Fidesz az egyetlen kormányzóképes erő.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott, hogy az MSZP és a Jobbik nagygyűlésén a mondanivaló jobbára a Fidesz gyalázásában merült ki. Jövőképet csak a Fidesz megemlékezésén, kampánynyitóján lehetett hallani - mondta, hozzátéve, hogy ez a munkahelyteremtés, a gazdasági gyarapodás és a családok boldogulásának jövőképe, amit egyedül a Fidesz tud megvalósítani.

A politikus szerint hétfőn az is bebizonyosodott, hogy a Fidesznek van a legnagyobb támogatottsága.

Navracsics Tibor közölte: a Fideszen kívül ma két párt létezik mint kihívó. Az egyik a törvény fölé helyezi magát, és úgy gondolja, politikusai bármit megtehetnek, a közjóval, a választók bizalmával bármikor visszaélhetnek; a másik "szélsőséges párt" pedig a törvényen kívülre helyezi magát, és úgy véli, erőszakos megoldásokkal úrrá lehet lenni a társadalom minden problémáján - fejtette ki.

Magyarországnak változásra, rendre, tiszta lapra és tiszta viszonyokra van szüksége: új fejezetet kell nyitni az ország politikai életében - hangsúlyozta. Fel kell számolni a korrupciót, meg kell erősíteni a közrendet, meg kell teremteni a gazdasági növekedés jogi és rendvédelmi alapjait is, azaz egy kiszámítható, takarékos államra és közigazgatásra, valamint egy anyagilag is stabil helyzetben lévő rendőrségre van szükség - sorolta.

"Ezt az új fejezetet csak akkor nyithatjuk meg (...), ha egy, a nemzeti ügyek mentén politizáló kormánya lesz az országnak"; egy olyan kabinet, amelyik nem az ideológiai különbségeket keresi, hanem a közös nevezőket - összegezte Navracsics Tibor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×