Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.22
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Már a jövőre és a visszatérésre készül Gyurcsány Ferenc?

Országértékelő beszédet mond pénteken Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. A politikus az MSZP-t is meglepte. A párt szerint ugyan ez a kormányfő vagy az ellenzék vezetőjének privilégiuma lenne, de a szocialisták szóvivője később azt mondta, a beszéd beleillik a kampánystratégiába.

Orbán Viktor Fidesz elnök februári országértékelője és Bajnai Gordon kormányfő februári parlamenti felszólalása után Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is bejelentette, hogy felkérésre ugyan, de beszédet tart pénteken a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén, amelyben értékeli Magyarország állapotát és beszél majd az elmúlt évekről és a szerinte kívánatos tennivalókról.

Az Index úgy tudja, hogy az ötlet az MSZP-t is meglepte, egyes vélemények szerint ugyanis az országértékelés a mindenkori miniszterelnök és az ellenzék vezetőjének a privilégiuma. Éppen ezért nem is akarták Mesterházy Attila szocialista kormányfő-jelöltet sem ilyesmire kérni.

Ezután viszont az MSZP szóvivője azt mondta, "Gyurcsány Ferenc szerepvállalása beleillik a március 16-ával kezdődő új kampányszakaszba. Azt az MSZP vezetése nemcsak a párt, de a demokratikus oldal érdekeivel is egybeesőnek tartja azt" - tette hozzá Nyakó István.

Gyurcsány Ferenc egyre több fronton jelenik meg a szocialisták kampányában. A lemondása óta főként csak zárt pártfórumokon szólalt fel, az elmúlt két hétben azonban két lakossági fórumon is szenvedélyes beszédben ostorozta a Fideszt.

A volt kormányfő visszaemelésével azonban nem ért mindenki egyet a párton belül. A viszonyokat jól jelzi, hogy két vezető szocialista politikus is színvallásra kérte Gyurcsány Ferencet.

Az egykori miniszterelnök az egyik lakossági fórumon beszélt arról, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatásával valakik elárulták őt. Ezt követően előbb Szili Katalin volt házelnök, majd Gráf József agrárminiszter is azt mondta, ha Gyurcsány Ferenc így érzi, akkor nevezze is meg, hogy kikre gondol, mert így csak a kétségeket növeli, és árt a pártnak.

Egyes értelmezések szerint a mindig is Gyurcsány Ferenc párton belüli ellenzékének számító Szili Katalin kellemetlen helyzetbe akarta ezzel hozni a volt kormányfőt, aki sokak szerint már a jövőre és a visszatérésére készül. És bár az MSZP szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc beállt Mesterházy Attila mögé, az egyik lakossági fórumon a másfél óra alatt egyszer sem hangzott el a kormányfő-jelölt neve. Ilyen körülmények között próbálja az MSZP-t egyben tartani Lendvai Ildikó pártelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×