Infostart.hu
eur:
355.74
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Balogh: Hagyó "pénzbehajtó szervezete" mozgatta a BKV ügyeit

Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes "tartótisztet" állított Balogh Zsolt mellé. A BKV korábbi megbízott vezérigazgatója arról is nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy "éves tagdíjat" kellett fizetnie Hagyónak, "15 millió forintot, készpénzben". A pénzt a BKV körüli cégek "adták össze", cserébe a megrendelésekért. Balogh Zsolt elmondta: mintegy 70 millió forintot juttatott el Hagyó Miklóshoz.

Nem kellemes érzés a nyilvánosság elé állni ezekkel az ügyekkel, de halálos fenyegetéseket kaptam, ezért meg kell tennem - így indítja a Magyar Nemzetnek adott interjúját Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója. "Részben könnyítek a lelkiismeretemen, részben pedig hatástalanítani próbálom az engem ért fenyegetéseket" - nyilatkozza a lapnak Balogh.

A korábbi vezérigazgató arról is beszél, hogy a politikával akkor találkozott először, amikor Hagyó Miklós berendelte az irodájába. A szocialista főpolgármester-helyettes éppen két kézzel 40 deka párizsit tömött magába, amikor Baloghot bemutatták neki. Hagyó ekkor mondta Baloghnak, hogy legyen kemény, "mert itt végre kell hajtani a dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát".

Az irodában Hagyó közölte Balogh Zsolttal, hogy Hatvani Szabó János időnként felhívja majd telefonon, és "az olyan lesz, mintha ő hívná személyesen. Valahogy úgy fogalmaztak, hogy Hatvani Szabó lesz a tartótisztem."

Arra a kérdésre, hogy mikor jött az első telefon, Balogh Zsolt azt válaszolta, 2007 novemberében. Az hangzott el, hogy a "győztes cég majd jelentősen árat fog emelni, és a vállalt határidőt is kitolja". A vonal túlsó végén Hatvani Szabó János volt, aki bemutatta őt Hagyó Miklósnak.

Mint az interjúban elmondta, eleinte nemet mondott a kérésre, ekkor Hagyóhoz kellett mennie. Úgy fogalmazott: "Hagyónak van egy bosszantó eljárása. Szokása, hogy nyakon ragadja az embereket, mintha barátkozna, de ezt elviselni igazi fizikai tehertétel". Hozzátette: neki is elkapta a nyakát Hagyó, így sétált vele az irodája előtti folyosón, s közben a főpolgármester-helyettes elmondta, hogy "a szerződésmódosítást márpedig meg kell csinálni, és a többletpénz teljes összegét ki kell fizetni még karácsony előtt, azaz napokon belül".

Balogh Zsolt azt mondta, a módosított szerződést továbbengedte, a teljesítést elismerte, mert úgy gondolta, nem tehet mást, és féltette az állását.

Arról is nyilatkozott, hogy "egyszer éppen Hagyóhoz mentem, és ott ült az előszobájában a tartótiszt. Kinyitotta a táskáját, volt benne egy nagyméretű boríték, tele pénzzel, azt mondta, ez jött vissza az általam átengedett beruházásból. Az általa említett visszatérítési ráta negyven százalék volt. És ez egyetlen eset volt a sokból."

Balogh Zsolt elmondta, később Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes "közölte velem, hogy ezentúl konkrét utasításokat fog adni, és azt mondta, éves tagdíjat kell fizetnem neki, 15 millió forintot, készpénzben."

Balogh Zsolt elmondta: mintegy 70 millió forintot juttatott el Hagyó Miklóshoz.

"- Honnan szerzett ennyi pénzt? - kérdezte a Magyar Nemzet újságírója -
- A BKV-nál adták össze, a Hagyóhoz közel álló vezetők, már tudták, hogy én fogom kézbesíteni.
- És ők honnan szerezték?
- A BKV körüli cégektől.
- Hol adta át a dobozokat Hagyónak?
- Lelovics Ottó szobájában.
- Mit szólt Hagyó a pénzhez?
- Örült neki, megköszönte.
- Miért nem ment a rendőrségre, miért nem tagadta meg az együttműködést?
- Ekkor már féltem. Tudtam, hogy amiatt a bizonyos első eset miatt zsarolható vagyok, és kezdtem látni, milyen összetett pénzbehajtó szervezettel van dolgom."

Miért tűrte mindezt? - hangzott a lap kérdése. Balogh Zsolt erre így válaszolt: "Mert gyenge akaratú voltam és gyáva."

Hozzátette: ő soha egy forintot sem kapott a pénzből, a cégtől is végkielégítés nélkül távozott.

Balogh végül kifejtette: "azzal, hogy mindezt elmondom a nyilvánosság előtt, van még egy célom. Nagyon sok hozzám hasonló, gyenge és megfélemlített ember dolgozhat még az állami cégeknél. Nekik szeretnék segíteni, hogy az én példámból okuljanak."

Címlapról ajánljuk
Nem kell mindenhová szülészet
Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×