Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
327.41
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Az SZDSZ egyetért Bokros Lajos politikai elképzeléseivel

Az SZDSZ egyetért Bokros Lajos politikai és gazdaságpolitikai elképzeléseivel, ezért is döntött korábban úgy a párt országos tanácsa, hogy támogatja azokat - reagált az MDF miniszterelnök-jelöltje által vasárnap mondottakra Retkes Attila.

A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a beszédben elhangzott adópolitikai elképzelések, az erős társadalomról, erős vállalkozásokról és erős jegybankról szóló felvetések egybecsengenek a liberálisok terveivel. Hozzátette: a szabad demokraták szakpolitikái Bokros Lajos programját jól kiegészítik.

Retkes Attila azt is elmondta: hétfőtől, az ajánlószelvény-gyűjtés kezdetétől Budapesten és kilenc megyében az SZDSZ jelöltjeivel és infrastrukturális bázisával fogja támogatni a Bokros Lajos programja által fémjelzett demokratikus közepet.

A szabad demokraták elnöke kitért arra, hogy egy hetekkel ezelőtt lekötött program miatt személyesen nem tudott jelen lenni a programalkotó és évértékelő beszéd helyszínén, de hangsúlyozta, hogy egyetért az ott elhangzottakkal.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×