Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.84
bux:
144816.58
2026. október 14. szerda Helén

Hiába akarta meghallgatni a bizottság Gyurcsányt és Verest

Sem Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, Sem Veres János volt, sem Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter nem ment el az Országgyűlés pénzügyi bizottságának ülésére. A testület fideszes elnöke, Varga Mihály szerint "bebizonyosodott az, hogy 2006-ban nem valós adatokat közöltek az államháztartás állapotáról". Az MSZP szerint ez nem igaz.

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő levélben tájékoztatta Varga Mihályt, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnökét arról, hogy nem tud megjelenni a testület keddi ülésén.

Kedden "hivatalos külföldi meghívásnak teszek eleget, másrészt pedig a hivatkozott témakörben nem rendelkezem olyan egyedi információval, amelyet Ön, illetve bizottsága eddigi tevékenysége során nem ismerhetett volna meg, vagy amelyet a hivatalos iratok, dokumentumok tanulmányozásával, kellő szakértelem és munka befektetésével a továbbiakban ne ismerhetne meg" - olvasható a levélben.

Gyurcsány Ferenc kérte Varga Mihály megértését abban, hogy "nem áll módjában a Fidesz kampányát segíteni".

Varga Mihály azután döntött a bizottság összehívásáról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egy újságíró keresete nyomán megállapította: 2006-ban a kormány államháztartási adatokat titkolt el - ez szerinte be is bizonyosodott az ülésen.

Varga Mihály véleménye szerint Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára "mellébeszélt", valamint a PM és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "durva hamisítást követett el azzal, hogy ezeket az adatokat nem hozta nyilvánosságra és másképp magyarázta".

Az MSZP szerint viszont Varga Mihály politika megrendelést teljesített, amikor "2006-os államháztartási adatok eltitkolása kapcsán" összehívta a bizottságot, kiderült ugyanis, a kormány adatszolgáltatási eljárása megalapozott volt.

Kovács Tibor, a bizottság szocialista tagja kedden, még az ülés ideje alatt úgy nyilatkozott: a Fidesz kampányrendezvényt akart tartani, azért hívatta össze a bizottság ülését. Leszögezte: kipukkadt a léggömb, nincs szó adateltitkolásról.

Hozzátette: a kormány eljárása megalapozott és megfontolt volt az elmúlt időszakban is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×