Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.83
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Boross Péter kilép az MDF-ből

Boross Péter kilép a Magyar Demokrata Fórumból - erősítette meg a volt miniszterelnök. A politikus érdemben nem kívánta kommentálni döntését. Mint mondta, aki valamennyire tájékozott az ő utóbbi időben tanúsított magatartásával kapcsolatban, az sejtheti, hogy most mi váltotta ki belőle, hogy a jövőben még passzív tag sem kíván lenni az MDF-ben.

Tavaly júniusban megszakítottam a kapcsolatot az MDF különböző vezető testületeivel, és most, az események tükrében írtam egy magánlevelet az elnökségnek, amelyben valóban azt közöltem, hogy kilépek az MDF-ből - fogalmazott a politikus.

A jövőbeni politikai szerepvállalását firtató kérdésre Boross Péter azt válaszolta: életkora miatt nem tervezi a napi politikai folyamatokban való részvételt, inkább "figyelő öregúr" szeretne lenni, "aki, ha nagyon muszáj és kérdezik, akkor megszólal".

"Kinőttem én az utánam következő generációk által teremtett politikai vircsaftból és ezt már nem kívánom folytatni" - mondta Boross Péter.

A Magyar Nemzetnek a volt miniszterelnök annyit mondott: az MDF és az SZDSZ között formálódó választási együttműködés volt az utolsó csepp a pohárban.

A pártban még nem tudnak róla


Az MDF nem kapta kézhez Boross Péter azon levelét, melyben arról ír, hogy kilép a pártból; amennyiben mégis igaz lenne a hír, tiszteletben tartjuk a volt miniszterelnök álláspontját - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője a hírre reagálva az MTI-nek.

Kiemelte: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy Boross Péter számára is bebizonyítsák az MDF politikájának helyességét.

A Magyar Nemzet Online még 2009 júniusában írt arról, hogy egy birtokába jutott levél szerint Boross Péter megszakította a kapcsolatot az MDF vezetésével arra hivatkozva, hogy számára az elvek és az eszmények többet jelentenek, mint a politikai sodródás "a feltételezett siker érdekében."

Boross Péter számára - a levél szerint - az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy hiába kérte az elnökségtől a pártból történő kizárások mellőzését. "Az út, amelyen jártok, számomra vállalhatatlan" - írta Boross Péter a levélben.

Boross Péter 1992 augusztusától lett az MDF tagja, egy évvel később az MDF alelnökévé választották.

1990. július 23-tól az Antall-kormányban tárca nélküli miniszteri rangban a Magyar Köztársaság Információs Hivatalának, valamint Nemzetbiztonsági Hivatalának felügyeletét látta el. Az Antall-kormány 1990 decemberi átalakításakor belügyminiszterré nevezték ki.

A parlament 1993. december 21-én - Antall József 1993. december 12-én bekövetkezett halála után - miniszterelnökké választotta.

Boross Péter 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2009. február 1-ei hatállyal lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×