Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A kampány helyett a BKV ügyei foglalkoztatják az embereket

Január első felében a BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfőbb témának a közbeszédben - derült ki a Forsense közvélemény-kutatásából.

A Forsense kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2010. január 6 és 16. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg arról, mik voltak az elmúlt időszak legfontosabb eseményei.

Január első felében a BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfontosabb témának, a sztrájkot a válaszolók egyharmada első helyen említette. Az összes megkérdezett körében a január 11-e előtti 20 százalékról a sztrájk hetében 45 százalékra emelkedett az ezt az eseményt megnevezők aránya.

A második helyre szintén a BKV-val kapcsolatos ügyek (vagy ahogy ezt a válaszolók nevezték, a végkielégítésekkel kapcsolatos botrányok) kerültek, összesen 11 százalékos említési aránnyal. A kormányzati benzintendert, illetve a MÁV-val kapcsolatos ügyeket mint korrupciós témát említette a válaszolók 3 százaléka.

Már nem a H1N1 van az élen

A harmadik leggyakrabban érintett témakör az áremelés, azon belül elsősorban az üzemanyag árának drágulása, amelyet összesen a kérdésre válaszolók 9 százaléka említett.

A korábbi vezető hír, a H1N1 influenzajárvány a negyedik helyre szorult, ettől nem sokkal maradt el az ötödik helyen az adóváltozások és a cafeteria rendszer átalakításának ügye sem, a válaszoknak összesen a 4-4 százaléka említette.

Az említett témák között megjelent még a nyugdíjak kérdése (3 százalék), illetve Pécs kulturális fővárosi megnyitója (3 százalék), valamint Sólyom László újévi beszéde (1 százalék).

Nem érdekli az embereket a pártok vitája

Különbség van a különböző pártok szavazóinak eseményválasztásában, így az Európa Kulturális Fővárosát elsősorban az MSZP szavazói említették, a Jobbik támogatói pedig főként a sztrájkot és a BKV botrányokat mondták.

Januárban a pártokhoz közvetlenül kapcsolódó ügyek aránya ismét minimálisra csökkent, mindössze a válaszok 1 százaléka sorolható a választási kampány megkezdése, illetve a pártok közötti viták, csatározások kategóriájába.

Emellett nem csak a már tavaly a közbeszédből kikerült gazdasági válság (1 százalék), hanem az elmúlt hónapokban nagyon jelentős közbiztonsággal kapcsolatos ügyek említése is minimálisra csökkent. Az egészségügy problémáit vagy a munkanélküliséget fontosságuk ellenére továbbra is csak nagyon kevesen említették.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×