Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Tovább dagad a Hunvald-botrány: megbízási szerződések munkavégzés nélkül

Újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatják meg az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester. Hunvald György ugyanis két hölgyet is foglalkoztatott megbízási szerződéssel úgy, hogy azok semmilyen munkát nem végeztek, egyikük Gál György barátnője volt. Mindez több mint 6 millió forintjába került az önkormányzatnak.

Hunvald György lassan egy éve van előzetes letartóztatásban tucatnyi tényállás miatt, a többi mellett hivatali vesztegetés, hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés miatt. Az ügyben összesen 21 gyanúsított van, köztük a VII. kerületi önkormányzat gazdasági, illetve pénzügyi bizottságainak akkori SZDSZ-es elnöke Gál György és Kardos Péter, valamint az ügyben szereplő értékbecslő.

Az tényállások száma most növekedhet: valószínűleg 2008 elején Gál György Hunvald György polgármestert arra kérte, hogy a barátnőjével - aki ugyanezen időszakban a korábbinál lényegesen nagyobb önkormányzati bérlakást is kapott - olyan szerződést kössön, amelynek nyomán tényleges munkavégzés nélkül havi rendszeres juttatásban részesülhet a VII. kerületi önkormányzattól.

Gál György felhívása nyomán, Hunvald György - 2008. március 01-jétől 2010. november 30-ig hatályos - megbízási szerződést kötött a hölggyel, havi bruttó 300 000 Ft megbízási díjat kikötve. Az önkormányzat 2008-ban összesen bruttó 3 millió forintot fizetett ki így.

Gál György 2008. november 27-én történt előzetes letartóztatásba helyezését követően, Hunvald György - bár a szerződést nem bontotta fel - a szerződés "teljesítéséről" 2008. decemberét követően további igazolásokat nem állított ki, és így a szerződés kapcsán 2009-től kifizetés már nem történt.

Ugyancsak megalapozott a gyanú arra, hogy Czibula Csaba volt VII. kerületi önkormányzati képviselő - aki ellen a főügyészség indítványára a bíróság nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki - Hunvald Györgyöt 2007  elején szintén arra kérte, hogy a volt feleségével olyan szerződést kössön, amelynek nyomán havi rendszeres juttatást kapjon a VII. kerületi önkormányzattól. Hunvald György 2007-ben és 2008-ban is egy-egy évig hatályos megbízási szerződést kötött a hölggyel, havi bruttó 140 000 forint megbízási díjat kikötve.

Annak ellenére, hogy a hölgy a szerződésben meghatározott tevékenységet nem végzett, Hunvald György a szerződés "teljesítéséről" havonta valótlan igazolást állított ki, amely alapján a megbízási díj - 2008 végéig összesen bruttó 3 millió 220 ezer forintot fizetett ki az önkormányzat.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×