Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Falus Ferenc: Még nem vagyunk túl a H1N1-járványon

Ötven százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az év első hetében, mint tavaly év végén - mondta az InfoRádiónak az országos tiszti főorvos. Falus Ferenc hozzátette: eddig 72 halálesetről igazolódott be, hogy azt az új vírus okozta.

2010 első hetében 50 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint a tavalyi év utolsó, a karácsony és újév közötti rövid héten - mondta az InfoRádiónak az országos tiszti főorvos, aki hozzátette: összesen 15600-an mentek el orvoshoz.

Az első héten 320-an kerültek kórházba influenzaszerű tünetekkel, közülük 43-at kell intenzív osztályon ápolni, életveszélyes állapot miatt pedig 36-an szorulnak gépi lélegeztetésre - hangsúlyozta Falus Ferenc, aki elmondta: eddig 72 halálesetről bizonyosodott be, hogy azt az új vírus okozta.

Az adatok azt mutatják, hogy az 50. héten kerültek a legtöbben kórházba: egy hét alatt 630-an. Azóta, ha lassan is, de csökken ez a szám - emelte ki a tiszti főorvos.

Hangsúlyozta: még nem vagyunk túl a járványon, és még korai véleményt mondani az első hullámról, mert meg kell várni a következő heti adatokat.

A H1N1 vakcináról Falus Ferenc elmondta: 3,6 millió oltóanyagot szállítottak ki, az átoltottság pedig 28 és 30 százalék között lehet.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×