Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az SZDSZ is rábólintott az MDF-fel közös listára - lapszemle

Az MDF szerdai igenje után az SZDSZ is rábólintott a választási szövetség megkötésére. Eszerint több politikusuk felkerülhet az MDF listájára, ők pedig pénzzel és infrastruktúrával segítenék a mindkét téren szűkösen álló fórumot.

A Népszabadság úgy tudja: Demszky Gábor főpolgármester jobbkeze, Mesterházy Ernő milliárdos szállna be a kampányköltségekbe, így az sem véletlen, hogy alapvetően fővárosi SZDSZ-politikusok kerülhetnek majd a listára. De a listákon csak néhány - feltehetőleg az országos és a fővárosi listán is három-három, de összesen tíznél biztosan kevesebb - hely jutna az SZDSZ-eseknek.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy érdekes módon pótolhatják a hazai önkormányzatok azt a megközelítőleg százmilliárd forintot, amit a megszorításokkal vett el tőlük a Bajnai-kormány. A helyhatóságok könnyedén rátehetik a kezüket az államkasszát gazdagító vagyonadó jelentős részére. A megoldás a következő: a törvény úgy rendelkezik, hogy a lakások, üdülők után fizetendő vagyonadóból le lehet vonni azt az összeget, amelyet az adott ingatlan után a helyi önkormányzat építményadóként már beszedett. Tehát az önkormányzatnak fel kell emelnie az ingatlanok után fizetendő adót, lehetőleg úgy, hogy ez a tehernövelés kizárólag azokra az otthonokra vonatkozzon, amelyek után vagyonadót is kell róni. A levonási szabály miatt a vagyonadó összegének döntő hányada a helyhatóságnál köthet ki.

A Világgazdaság arról számol be, hogy bár a gyorsabb eljárást és az ügyfélérdekeket kívánják szolgálni, zavart okoznak az új cégjogi szabályok, a bejegyzési illeték és a közzétételi költség kifizetésének módja éppúgy, mint a cégvezetők lakcímének "titkosítása".

A Napi Gazdaság arról ír, hogy bár a változó adószabályok miatt sokan 2009 végén előrehozott üdülésicsekk-vásárlásokra számítottak, az MNÜA-tól csupán 9,7 milliárd forint értékben vettek a munkáltatók, szemben a 2008-as 10,6 milliárddal. Ezzel együtt tavaly 15 százalékkal nőtt a csekkek értékesítése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×