Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

El ne felejtse: csak akkor hajthat a buszsávban, ha a rendőr megengedi!

Kizárólag rendőri jelzésre használható a buszsáv a BKV-sztrájk idején - pontosította szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Főpolgármesteri Hivatal Horváth Csaba kormánybiztos előző napi közlését, mely szerint használhatják a buszsávot az autósok a sztrájk ideje alatt.

A Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosának sajtóirodája kedden este közölte: "a budapesti utasok nehézségeit kívánja enyhíteni a kormányzat azzal az intézkedéssel, amely a rendőrség közreműködésével a BKV-sztrájk ideje alatt lehetővé teszi az autósok számára a buszsáv használatát Budapesten".

Hozzátették: a buszok számára kijelölt sávot a reggeli csúcsforgalom, illetve a napközbeni lassú forgalom enyhítésére azok az autósok használhatják, akiknek személygépkocsijában még legalább két utas foglal helyet. Hozzátették: az intézkedés a BKV-sztrájk ideje alatt érvényes.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tiltakozott Horváth Csaba közlése ellen. Szerintük, ha a buszsávok autókkal lettek volna tele, a rendelkezésre álló buszok csak sokkal lassabban és ritkábban tudtak volna közlekedni, ezért Horváth Csaba javaslata az utasok ellen szól, a sztrájk hatásait mélyíti és a minimális szolgáltatást lehetetleníti el.

A BRFK is "helyre tette a kormánybiztost", amikor megerősítette: a buszsávok és a villamossínek használatára vonatkozó hatályos jogszabályok a sztrájk idején is érvényben vannak, ettől eltérő rendelkezést kizárólag a közlekedést irányító rendőrök adhatnak. Ezt megerősítette a Főpolgármesteri Hivatal is. Délelőtt egyébként a főváros több pontján - így a Gyáli útnál és a Nagykőrösi útnál, az M5-ös autópálya bevezető szakaszánál, a Hegyalja útnál és a József Attila utcánál is - ráengedték a járművezetőket a buszsávokra.

Arra a kérdésre, hogy a kamerákkal figyelt buszsávokon haladókat megbüntetik-e, Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt mondta: naplózzák, hogy mettől meddig és mely sávok használhatók rendőri jelzés mellett. Akik ebben az időszakban használják a buszsávot, azok nem követnek el szabálysértést. Hangsúlyozta azonban, hogy minden más esetben a KRESZ szabályai az irányadók.

Szerda reggel egy buszsávban közlekedő személyautó ütközött össze egy kanyarodni szándékozó teherautóval a Hűvösvölgyi úton. A balesetben senki sem sérült, csak anyagi kár keletkezett. A személyautó sofőrje arra hivatkozott a rendőröknek, hogy a reggeli órákban a rádióban hallott arról, hogy amennyiben a kocsiban a sofőrön kívül még két ember tartózkodik, használható a buszsáv.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×