Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fővárosi robbanás: hétfőn kinyit az óvoda

Jövő hétfőn biztosan kinyit a robbanásban megsérült Balaton utcai ház szomszédságában működő bölcsőde és óvoda, vasárnapra ugyanis elkészül az épület védőtetője - közölte Puka Zsófia, a főváros V. kerületi önkormányzatának sajtóreferense.

Pénteken hajnalban feltehetően egy gázkészülék okozott robbanást a Balaton utca 12. szám alatti ház legfelső szintjének egyik lakásában. Az ott lakó 80 év körüli férfi olyan súlyosan megégett, hogy a kórházban életét vesztette, többen könnyebben megsérültek. Az életveszélyessé vált épület 48 lakásából valamennyi lakót ki kellett költöztetni.

Az önkormányzat sajtóreferense elmondta, hogy minden lakó elhelyezéséről gondoskodni tudnak. Az V. kerületben több önkormányzati lakás áll rendelkezésre, ezen kívül nyugdíjas otthonban is tudnak elhelyezést biztosítani, továbbá az óbudai önkormányzat is felajánlott néhány üres lakást.

A lakók többsége mindaddig rokonoknál lakik, amíg vissza nem költözhetnek otthonaikba - mondta Puka Zsófia. Hozzátette, hogy az eddigi felmérések alapján az épület első három emeletére várhatóan két héten belül visszaköltözhetnek a lakók. A súlyosabban megrongálódott negyedik és ötödik emeleten viszont hosszabb időt vesz igénybe a helyreállítás.

A sajtóreferens kitért arra is, hogy a lakók a tűzoltók felügyeletével a hétvégén bemehetnek lakásukba, hogy elhozzák a szükséges személyes tárgyaikat. A Balaton utcának a Honvéd és a Falk Miksa utca közötti szakasza viszont továbbra is le van zárva, várhatóan jövő hét közepétől lehet megnyitni. A szomszédos épületek más irányból megközelíthetők.

Az önkormányzat sajtóreferense úgy tudja, hogy a baleset három füstmérgezettje közül két embert már elhagyhatta a kórházat. Egy 80 év körüli asszony, aki a felrobbant lakás közvetlen szomszédságában lakott, és a füstmérgezés mellett a lábán is megsérült, még kórházi ápolásra szorul, de a körülményekhez képest ő is jól van.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×