Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Balaton utcai robbanás: több százmilliós a kár - döbbenetes képek a helyszínről

Akár 200-300 millió forintba is kerülhet a Balaton utcában kigyulladt ház helyreállítása; egy bölcsődét és egy óvodát be kellett zárni a baleset miatt - mondta Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere. Közben meghalt az a férfi, akit válságos állapotban szállítottak kórházba

A polgármester elmondta: a robbanás után kigyulladt és megsérült ház miatt le kellett zárni a Balaton utcát és - a statikai véleménytől függően - addig nem is lehet megnyitni, amíg a területet nem rendezték.

Rogán Antal az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy az utcában a gázvezetékeket néhány hónappal ezelőtt felújították, ezért a robbanás emberi hanyagság miatt következhetett be. Az InfoRádió úgy tudja: az ötödik emeleti lakásban először egy gázpalack robbant fel, majd ez további detonációkhoz vezetett.

Zárva kell tartani egy, a ház szomszédságában lévő épületet is, amelyben a kerület legnagyobb óvodája és egy bölcsőde is működik. Emiatt valószínűleg segítséget kell kérnie az önkormányzatnak egy másik kerülettől, hogy a gyermekeket elhelyezhessék a kárrendezés idejére, amely az előzetes információk szerint két hetet is igénybe vehet - mondta a polgármester.

Rogán Antal szerint a terület rendbehozatalának költsége 100 millió forint alatt lehet, a ház ötödik emeletének átépítése, a támfal kijavítása pedig 200-300 millió forintba is kerülhet.

Az önkormányzat minden segítséget megad a lakóknak, és - bár a társasházban csak hétszázalékos tulajdonrésze van - valószínűleg átvállalja majd a helyreállítás költségeit - tette hozzá.


Hatalmas robbanás egy V. kerületi házban (képgaléria)

A kerület csak 10-12 károsultat tud elhelyezni, ezért segítséget kérnek a fővárosi önkormányzattól is.

A polgármester - mint beszámolt róla - összehívta a védelmi bizottság ülését, amely után tájékoztatót tart a témában.

Péntekre virradó éjjel történt a robbanás a Balaton utcai ötemeletes lakóházban, a balesetben négyen megsérültek, egyikük meghalt.

A tűzoltók az épületet kiürítették, és oda a mintegy százötven lakó egyelőre nem is térhet vissza - mondta az MTI-nek Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.

Az ötödik emeleti erkélyről egy nőt emelőkosárral menekítettek le, füstmérgezés gyanújával. Két további lakó szintén füstmérgezést kapott.

A robbanás és tűz következtében a ház legfelső szintjének nagy része megsemmisült, életveszélyessé vált. A környező házak ablakai betörtek, az utcára került nagy mennyiségű törmelék miatt 15-20 ott parkoló autóban kisebb-nagyobb kár keletkezett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×