Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Újabb K&H-botrány a láthatáron? - hetilapszemle

A Kulcsár-ügynél is nagyobb, 30-32 milliárd forint összértékű lehet a K&H Bank kötvénybotránya, amely a pénzintézet leghűségesebb ügyfeleit érinti - olvasható a Heti Válasz legújabb számában.

A 300 fős kör tagjai 2006-ban olyan CDO-kötvényekbe fektettek be, amelyeket a banknál a magyar állampapírnál is biztonságosabbnak hirdettek, ehhez képest mára a vételáruk mindössze 3-8 százalékát érik. A banknak két hivatalos papírja is van arról, hogy megtévesztette ügyfeleit, köztük a hetilap információ alapján Kovács Ákos zenészt és Sugár Andrást, a Westel, majd a T-Mobile Magyarország volt vezérigazgatóját is. A pénzintézet a botrány kirobbanásakor türelmet kért, majd peren kívül megpróbálta egyenként az ügyfelek igényeit részben kielégíteni - nem készpénzzel, hanem nehezen eladható cserekötvényekkel. Többen azonban megunták az 50-70 százalékon való alkudozást, és a bíróságon keresik igazukat. A lap szerint a K&H felelőssége vitathatatlan az ügyben, de a bank mindvégig belga anyavállalata iránymutatásait követte.

A Figyelő arról ír, hogy eurómilliókat bukhat a Hungerit Zrt., mert az ellenőrök az elírásokban szereplő 90 helyett csak 53 fokot mértek a baromfifeldolgozó egyik késfertőtlenítőjében, és az apró hiba miatt az orosz hatóságok azonnal felfüggesztették a szentesi cég oroszországi exportengedélyét. Magyar József vezérigazgató azt mondta: a vizsgálatkor úgy tűnt, hogy mindent rendben találtak, és azért sem érti a váratlan szigort, mert az üzem minden fontos nemzetközi ellenőrzésen sikeresen átesett. Az orosz ellenőrzés nemcsak a Hungeritet, hanem a vizsgált magyar húsüzemek kétharmadát megbuktatta. Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a mostani gyanús esetek újabb ütközeteit jelentik az Európai Unió és Oroszország közötti hús- és baromfikereskedelmi háborúnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×