Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.14
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Sólyom László nem írta alá a Ptk. hatályba lépéséről szóló törvényt

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a polgári törvénykönyvről szóló törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal kedden.

A köztársasági elnök további négy, a polgári törvénykönyv hatályba lépéséhez szorosan kapcsolódó törvényt sem ellenjegyezte, és ezeket megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.

Az államfő a döntéséről levélben tájékoztatta Katona Bélát, az Országgyűlés elnökét.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közlése szerint Sólyom László két okból nem írta alá a jogszabályt. Az államfő egyrészt nem ért egyet azzal, hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan polgári törvénykönyvet, amely átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra.

Sólyom László emellett aggályosnak tartotta a Ptk. lépcsőzetes hatályba léptetést is, mert így a jogalkalmazóknak néhány hónapon belül kétszer is igen terjedelmes jogszabály-változásra kellene felkészülnie. A törvény alapelveiről, továbbá a személyek jogairól, cselekvőképességéről, a személyiségi jogok védelméről és a jogi személyekről szóló részei már 2010. május 1-én hatályba lépnének, a további részek pedig 2011. január 1-jén.

A köztársasági elnök levelében leszögezte: sajnálatosnak tartja a hiányosságokat, hiszen a polgári törvénykönyv üdvözlendő újításokat is tartalmaz, mint például a cselekvőképesség szabályainak új alapokra helyezése.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×