Infostart.hu
eur:
364.85
usd:
327.14
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

A Fidesz 30 százalékkal növelné az oktatás támogatását

Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az iskolákat, és előnyben részesíti a kistelepüléseket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke kiemelte, az elmúlt hét év oktatáspolitikájának eredményeként 41 ezer embert bocsátottak el az oktatásból, és nőttek az iskolák közti különbségek.

Nagy kérdés, mekkora lesz az ország pénzügyi mozgástere. Jövőre vélhetően szűk, de bízunk benne, hogy utána lazulni fog, és a terveket végre tudjuk hajtani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz alelnöke.

Pokorni Zoltán kiemelte: amennyiben a Fidesz nyeri a választásokat, az oktatás területén új finanszírozási rendszert vezet be, amely nem a gyereklétszám, hanem a pedagógusszám alapján finanszírozná az intézményeket, ezzel garantálnák a pedagógusok bérét a központi költségvetésben. Ez 30 százalékos növekedést jelentene az oktatásra fordított összegben, és igazán nagy segítséget a kistelepüléseknek nyújtana - közölte.

A fideszes politikus hangsúlyozta, ismét bevezetnék az Orbán-kormány idején már létező differenciált finanszírozást, amelynek értelmében arányaiban annál nagyobb támogatást kapott egy önkormányzat, minél kisebb volt. Célként azt tűzték ki, hogy a 1100 fős települések oktatását teljes egészében a központi költségvetés finanszírozza - tette hozzá. Ez lehetővé tenné, hogy ezeken a településeken megmaradjanak az oktatási intézmények, de azt nem lehet garantálni, hogy a már bezárt iskolák újrainduljanak, mivel ez a szülőkön is múlik - fejtette ki.

A Fidesz alelnöke szerint példa nélküli, hogy az oktatásban felkészülési idő nélkül, ráadásul a tanév közben kell átalakítani a finanszírozást a megszorítások miatt.

Pokorni Zoltán azt mondta, hogy az elmúlt hét év oktatáspolitikájának eredményeként 41 ezer pedagógus és technikai dolgozót bocsátottak el, 1300 helyen szűnt meg az oktatás, miközben nőttek az iskolák közti különbségek.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a fejlődés mindent területét rontja a képernyőhasználat, erről is beszélt az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×