Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
326.85
bux:
143154.99
2026. október 12. hétfő Miksa

Ma kezdődik a Sláger és a Danubius Rádió pere a Fővárosi Bíróságon

A két rádió azt kéri az eljáró testülettől, hogy állapítsa meg a pályázati kiírás szabályainak megsértését.

A két országos kereskedelmi rádiós koncesszió birtokosa támadja azt az eljárást, amelyben a médiahatóság az idén ősszel másoknak ítélte a frekvenciahasználati jogosultságot. A júliusban kiírt pályázaton ugyanis nem ők szerepeltek a legjobban, így a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el a következő 7 évre.

A frekvenciadöntés módja miatt lemondott tisztségéről Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke, aki szerint érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a két, később nyertes pályázatot.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökkent, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az ukrán–orosz energiaügyi tűzszünetet. A forint az euróval szemben 365 felett, a dollárral szemben 326 körül kezdte a hetet. A szerdai fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat a Fed október végi kamatdöntése előtt, a piac jelenleg 81 százalékos esélyt lát arra, hogy a jegybank nem változtat a kamaton. Elemzők szerint azonban egy vártnál erősebb inflációs adat ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×