Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
326.73
bux:
142813.88
2026. október 12. hétfő Miksa

Főváros: összefogtak a szabad demokraták és a szocialisták

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés az egészségügyi modellre vonatkozó szocialista előterjesztést. A javaslatot tegnap a képviselők többsége elutasította, az MSZP ezután nem vett részt a ma délelőtti ülésen, a közgyűlés így egy időre határozatképtelenné vált.

Később a szabad demokrata képviselők szavazataival sikerült elfogadtatni a javaslatot, amelynek értelmében a Budapest Egészségügyi Modell keretein belül a Fővárosi Egészségközpont Zrt. a helyben központosított közbeszerzési funkció ellátásához felhasználhatja közel félmilliárd forintos törzstőkéjét. Elfogadták a képviselők a tegnap szintén elutasított, az Európai Beruházási Bankkal kötendő 150 millió euró értékű hitelkeret-szerződésről szóló szabad demokrata javaslatot is. Demszky Gábor főpolgármester erről az előterjesztésről tegnap azt mondta: a hitelkeret a város pénzügyi stabilitását biztosítja, és azt csak szükség esetén használják fel.

 A délutáni ülésen nem vett részt a Fidesz-KDNP frakció. Tarlós István délután azt mondta: a szocialisták kivonulása miatt nem vesznek részt az ülésen. Hozzátette, hogy ha a főpolgármester jövő hétre összehív egy rendkívüli közgyűlési ülést, arra elmennek majd.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökkent, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az ukrán–orosz energiaügyi tűzszünetet. A forint az euróval szemben 365 felett, a dollárral szemben 326 körül kezdte a hetet. A szerdai fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat a Fed október végi kamatdöntése előtt, a piac jelenleg 81 százalékos esélyt lát arra, hogy a jegybank nem változtat a kamaton. Elemzők szerint azonban egy vártnál erősebb inflációs adat ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×