Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
325.31
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Steiner: A hiányosságok miatt fordulhatott elő, hogy Szeibert értékhatár nélkül köthetett szerződéseket

Azonnali intézkedéseket sürget a BKV-nál jelenleg tapasztalható szervezetlenség miatt a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője. Steiner Pál a közlekedési társaságot ellenőrző bizottság ülése után az InfoRádióban úgy fogalmazott: a hiányosságok miatt fordulhatott elő, hogy Sziebert György, az előzetes letartóztatásba helyezett volt jogi igazgató értékhatár nélkül köthetett szerződéseket.

A szocialista politikus a BKV több vezetőjének meghallgatása után azt is hangsúlyozta: a cégnél sem az ügyrendben, sem a kifizetésekben nincs rend, ezért arra szólította fel Kocsis István vezérigazgatót, hogy a bizottság következő, január 13-i ülésére tegye meg javaslatait a vállalat szervezettségének javítására.

A BKV jogi igazgatóját, Sziebert Györgyöt egy óbudai mélygarázsban érték tetten múlt pénteken, amikor mintegy 10 millió forintot vett át egy, a közlekedési vállalattal szerződésben álló cég munkatársától. A Budai Központi Kerület Bíróság a Budapest Aiport jogi igazgatójával együtt hétfőn helyezte előzetes letartóztatásba Sziebert Györgyöt, és a BKV ezután rendkívüli felmondással menesztette.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×