Infostart.hu
eur:
365.03
usd:
325.79
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Nyolc zárószavazás lesz a parlament holnapi űlésnapján

Nyolc zárószavazás lesz, és várhatóan huszonkét javaslat módosító indítványairól is döntenek a képviselők a parlament holnapi ülésnapján. Határoznak a többi között a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a 2011-es népszámlálásról szóló törvényről. A zárószavazást két héttel elhalasztották, mert az MSZP még egyeztetett a fogyatékkal élőket képviselő szervezetekkel.

 A kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító indítvány szerint a kabinet felhatalmazást kap arra, hogy kidolgozzon egy mintavételen alapuló adatgyűjtési programot a fogyatékossággal összefüggő adatok összegyűjtésére. Sólyom László államfő egyik aggálya éppen erre a kérdésre vonatkozott: nem értett egyet azzal, hogy nem gyűjtenének a fogyatékosságra, valamint a termékenységre és az egészségi állapotra, illetve a vallásra vonatkozó adatot, holott a korábbi, 2001-ben tartott népszavazáson valamennyi kérdéskör szerepelt. A kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító indítvány csak részben orvosolná az államfő által felvetett problémákat. Így például nem szerepel az adatkörök között a vallás és az egészségi állapot.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×