Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
316.32
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Az ORTT elnöke mérlegeli, mit kell tennie

A médiahatóság elnöke helytelen döntésnek tartja, hogy a testület az FM1 és az Advenio pályázatát nyilvánította győztesnek az országos kereskedelmi rádiók frekvenciacsomagjaira. Majtényi László a jövőjét érintő kérdésre az InfoRádiónak azt mondta: mérlegeli, hogy a jelenlegi helyzetben mit kell tennie.

Majtényi László azt mondta, mindenképpen fontos volt, hogy kiírják ezt a pályázatot, hiszen az ORTT elnöke szerint a sajtószabadságot és a vállalkozási szabadságot is sértette volna, ha a parlament tavaly decemberi döntése alapján automatikusan hét évvel meghosszabbítják a Sláger és a Danubius Rádió szerződését.

Annak örülök, hogy volt pályázat, ám az eredményének már kevésbé - közölte az InfoRádióval Majtényi László.

Az ORTT elnöke helytelennek nevezte a tagok döntését, amely szerint november 19-től az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. rádiója sugározhatja műsorát a két országos frekvenciacsomagban.

Majtényi László hangsúlyozta, hogy a pályázati kiírás helyes volt, a sales house-rendszerre is gondoltak, ugyanakkor minden szempontot összegezve a két győztes üzleti terveit kivitelezhetetlenek, ajánlatuk irreális.

Mindkét pályázatot ki kellett volna zárni jogi értelemben, az üzleti racionálist tekintetében, és a pályázati kiírás szempontjából is - emelte ki a testület elnöke. Hozzátette, az, hogy az ORTT többsége a két pályázót beszavazta, az nem a legjobb üzenet a magyar demokrácia állapotára, a sajtószabadságra és a vállalkozási szabadságra nézve sem.

Majtényi László az ülésen indítványozta a későbbi két nyertes kizárását, de a tagok ezt elutasították. Az ORTT elnöke kitért arra is, hogy ez egy végleges döntés, még ha a vesztesek pereskedhetnek is.

Az esetleges lemondására vonatkozó kérdésre Majtényi László annyit mondott: mérlegeli, hogy a jelenlegi helyzetben mit kell tennie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×